Eucharisztikus flash mob

Egy "érdekesség" külföldről, Prestonból, az angliai domonkosok blogjából:

A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királynő

Jan Dlugosz krakkói kanonok „A lengyel királyság évkönyvei" című művéből

Hedvig királynő zsoltáros könyve,
az első lengyel nyelvű
zsoltárfordítások
 egyike

"A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királyné. Nagyon bájos arcú volt, de szokásait és erényeit tekintve még kedvesebb; a katolikus hit elterjesztője Litvániában. Ő állította fel a zsoltározók kollégiumát a krakkói székesegyházban, és két oltárt ugyanott. Ő alapította a piaszki Szűz Mária kolostort Krakkó mellett. Ő kezdte el a szláv testvérek kolostorának felépítését. Nagyböjt és advent idején vezeklőövvel és rendkívüli önmegtagadásokkal fegyelmezte testét. Bőkezű volt a szegények, özvegyek, jövevények, zarándokok, mindenféle nyomorgók és szükséget szenvedők iránt.

Svéd Szent Brigitta (1303-1373) Hedvig kortársa volt,
életszentsége Itália korszakalakító személyiségévé tette.
Ma Európa 5 társvédőszentjének egyike.
(Születésének 700. évfordulójára kiadott emlékbélyeg)

Nem volt benne könnyelműség, nem volt harag, nem lehetett benne gőgöt, irigységet vagy dühöt találni. Isten iránti nagy áhítatával és mérhetetlen szere  tetével tűnt ki; minden világi hiúságot elutasítva magától, lelkét és gondolatvilágát egyedül az imádságra és szent könyvek, nevezetesen az Ó és Újszövetség, a négy egyháztanító homíliái, az atyák életrajzai, prédikációk, szentek élete, Boldog Bernát, Szent Ambrus elmélkedései és prédikációi, Szent Brigitta jelenései és más, latinról lengyelre fordított könyvek olvasására fordította.

 Sok tehetséges, magát a tudománynak szentelő ifjú ellátásáról gondoskodott. Prágában kollégiumot alapított a litvánok számára, és fáradozott a krakkói Hittudományi Kar felállításán. Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta.

Ugyancsali a krakkói székesegyházra hagyott egy gyöngyökkel kirakott főpapi melldíszt. Olyan híres volt, és annyira megbecsültek az egész katolikus világban nagyszerű erkölcsi magatartása miatt, hogy életében a szentség példaképeként tisztelte mindenki."

A melldísz
Felső jobb, illetve alsó bal
szárán az Anjou-kori magyar
királyi címer (Árpád-sáv és liliomok)

Vakság

A katolicizmus vakságának egyik jellemzője az a fajta hisztéria, ami a New Age-et és az ezotériát övezi.

Vakságon kívül másnak aligha nevezhető annak a ténynek a fel nem ismerése, hogy itt nem valami újról van szó, hanem egy állandó problémáról, talán csak a takargatáshoz szükséges (intézményi?) eszközök szűntek meg.

Az alábbi sorokat 1897-ben írta a katolikus leánynevelés egyik legszínvonalasabb intézményéből egy korát meghazudtolóan intelligens, művelt, tehetséges, és (mint költészetéből kiderül) a transzcendens iránt fogékony 17 éves lány. Kaffka Margitnak hívták, éppen utolsó évét kezdte el a Szatmári Királyi Katholikus Tanítóképző Intézetben, a Szent Vince Irgalamas Nővérek zárdájában. 20 év múlva megírja a magyar irodalomtörténet egyik legszomorúbb történetét a zárdai oktatásról, ez a középiskolai kötelező olvasmányként ismerős Hangyaboly.

“A sors vagy az Isten, vagy a véletlen is segít, - mióta tanulni nem tudok nem szólít felelni senki. (...)

A múltkor Bagossy óráján senki se’ készült el a csillagászattanból, hát azt az elcsépelt ötlelet vettük elő, hogy elsvindlizzük az órát, és a spiritualizmusról kezdtünk kérdezősködni.

“A kathedráról - mondta - nagyon nehéz ilyen dolgokról felvilágosítást adni, ami még kellőképpen tisztázva és megvitatva nincs. Szerény véleményem, kisasszonyok, - hogy vannak erkölcsi járványok, mint ahogy járvány a dátha például.” - Itt kifújta az orrát.

Mindez csak annyiban érdekes, amennyiben nekünk, Idával - egy városi pajtásommal - eszünkbe jutott a dolog, és ma elmentem hozzá és megpróbáltuk. Egy rég’ meghalt társnőnket idéztük, szegénykét, de sokáig csupa mássalhangzókat emlegetett, de egyszerre megleően tisztán és gyorsan felelt meg arra a kérdésre, hogy ki felel holnap.

“Ne törődjön vele. Ne gondoljon rá” Furcsa! Nem tudom kinek szólt, melyikünknek beszélt, kivel, mivel nem szabad törődni, nem szabad gondolni. Azaz hogy tudom! De milyen ostoba vagyok, már mindenből regényt csinálnék. No de ígérem, ünnepélyesen ígérem hogy többet nem untatlak soha az ostobaságaimmal. Te pedig írj sokat, minél többet, mindenről, nagyon érdekel. Címezd bátyámhoz, - megkapom! Karácsonyig talán még írhatok egyszer, - akkor pedig minden nap egy levelet”1

Szatmár, 1897 október 14 (a levél keltezése, de az alábbi sorokat valószínűleg október 15. után írta).

Különösképpen megrendítő a tanár hozzáállása, mintha az elmúlt 114 év alatt semmi sem változott volna. Hogy pusztán "erkölcsi" problémává degradálja a spiritizmust, hogy a kérdés inkább megrémiszti, mintsem megragadná az alkalmat... Mire is? Hogyan beszéljen róla? Valaki megtanította neki?

És vajon mit válaszolhatott később Kaffka Margit a saját diákjainak, ha mondjuk neki szegezték ezt a kérdést, mint a miskolci zárda tanítónőjének?

1A lélek stációi - Kaffka Margit válogatott levelezése (sar. Simon Zsuzsanna), Nap Kiadó, 2010, 19-20.

A kapitalizmus, mint vallás

In: Giorgo Agamben A profán dícsérete, Radikális gondolkodók sorozat, Typotex Kiadó, 2008.

(Szándékosan provokatív mű, az egészet csak filozófiai szövegeken edzett, a terminológiában már otthonosan mozgó, nyitott, de vitatkozni szerető olvasóknak ajánlom.

Az eredeti Walter Benjamin műhöz nem fértem hozzá.)

"A kapitalizmus, mint vallás. Ez a címe Benjamin egyik átütő erejű posztumusz töredékének. Benjamin szerint a kapitalizmus nem egyszerűen a protestáns hit elvilágosodása, ahogy Max Weber gondolta, hanem ő maga lényegét tekintve vallási jelenség, ami parazitaként fejlődött együtt a kereszténységgel. A modern kor vallása, és mint ilyen, három fő vonás határozza meg:

1. Kultikus vallás, az összes vallás közül talán a legteljesebb, a legszélsőségesebb mértékben. Nem valamely dogma vagy eszme tölti meg tartalommal ennek a vallásnak az elemeit, hanem kizárólag valamely kultusz végrehajtása.
2. Ez a kultusz permanens, "sans trěve et sans merci" [szó szerinti fordításban: "megszakítás és kényre-kedvre való tekintet nélkül"] Az ünnepnapok nem megszakítják a kultuszt, hanem annak szerves részei.
   [Ezt Valentin-nap után egy hónappal, és a csokinyuszi-özön előtt nem kell magyarázni]
3. A kapitalizmus kultuszának irányát nem a megváltás vagy a bűn eltörlése jelöli ki, hanem maga a bűn. A kapitalizmus talán az egyetlen példája az olyan kultusznak, amely nem engesztel, hanem bűnössé tesz... Olyan tudat, amely nem ismeri a megváltást, a bűn mocskában fetreng, és kultusszá alakul, de nem azért, hogy megtisztuljon a bűntől, hanem azért, hogy az egész univerzumra kiterjessze... egészen addig, míg végül Istent magát is bűnösség teszi... Isten nem halt meg, Istent bekebelezte az emberi végzet.

És éppen mert nem a reményre, hanem a kétségbeesésre, nem a megváltásra, hanem a bűnre törekszik minden erejével, a kapitalizmus mint vallás nem a világ átalakítását veszi célba, hanem a világ lerombolását. Mindenre kiterjedő hatalma napjainkban olyan erős, hogy Benjamin szerint még a modern kor három nagy prófétája, Nietzsche, Marx és Freud is lepaktál vele, valamilyen szinten ők is közösséget vállalnak a kétségbeesés vallásával. "Az emberi planéta magányosan halad át a kétségbeesés házán - ezt az utat nevezi Nietzsche ethosznak. Ez az ember a Felsőbbrendű Ember, az első, aki tudatosan elkezdi megvalósítani a kapitalizmus vallását." De Freud elmélete sem tesz mást, mint kiszolgálja a kapitalista kultuszt. "Az elfojtás, a bűnös képzelgés... a tőke, amelyre a tudatalatti pokla fizeti a kamatokat." Marxnál pedig a kapitalizmus "a maga közvetlen és közvetett érdekeivel, amelyek a bűn funkcióját töltik be azonnal szocializmussá alakul át."

Annyit hozzátennék, hogy Benjamin leírásában a kapitalizmus igazából nem külön vallás, hanem inkább eretnekség - fogalomtára ugyanis a zsidó-keresztény vallásból fakad (próféta, bűn, megbánás, stb...). 

II. János Pál: HOMÍLIA KRAKKÓBAN BOLDOG HEDVIG SZENTTÉ AVATÁSAKOR

(Távlatok, 1997/35-36

innen: http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok35-36.htm#35dokum)

(Részletek)

1. Gaude, mater Polonia! Örvendezz, anyánk, Lengyelország! Ma megismétlem ezt az örömre szóló felhívást, amelyet mi, lengyelek Szent Szaniszlóra emlékezve évszázadok óta énekelünk. Megismétlem, mert a hely és a körülmények különös módon alkalmasak erre. Térjünk vissza újból a Wawel dombjára, a királyi székesegyházba, és álljunk meg a Királynő, a Wawel Nagyasszonya ereklyéi előtt. Íme, eljött szentté avatásának nagy napja, hirdessük tehát:

Gaude, mater Polonia,
Prole fecunda nobili,
Summi Regis magnalia
Laude frequenta vigili.

Sokáig vártál erre az ünnepélyes napra, Hedvig. Hatszáz év telt el azóta, hogy fiatalon meghaltál. Téged az egész nemzet szeretett, Te ott voltál a Jagelló-korszak kezdeteinél, a dinasztia alapítójaként és az ősi krakkói Jagelló Egyetem alapítójaként. Hosszú időn át vártad kanonizációd napját, azt a napot, amikor az egyház ünnepélyesen kihirdeti, hogy szent Patrónája vagy Lengyelországnak, és a Lengyelországgal általad egyesült Litvániának és Rus’-nak, tehát három nemzetnek vagy a védőszentje. Most elérkezett a Te napod, amelyre oly sokan vártak. Teltek az évek és az évszázadok, és úgy tűnt, kanonizációd egyenesen lehetetlen már. Legyen hát ez a nap az öröm napja, számunkra, akik ezekben az időkben élünk, és azok számára is, akik nem érték meg ezt a napot. Legyen ez a nap a szentek egységének nagy napja. Gaude, mater Polonia!

2. [. . .]

A X. században megkeresztelkedett lengyelek négy évszázaddal később Hedvig királynőnek köszönhetően megkezdték hithirdetői tevékenységüket, és hozzájárultak szomszédaik evangelizálásához. Hedvig tudatában volt: küldetése arra szólt, hogy elvigye az Evangéliumot a litvánoknak. Ezt a szolgálatot hitvesével, Jagelló Ulászlóval együtt végezte, és így a Baltikumon új keresztény állam, a keresztség vizében újjászületett állam jött létre, éppúgy, mint ahogy a X. században ugyanebben a vízben újjászülettek a lengyel nemzet fiai ás leányai.

Sit Trinitati gloria, laus, honor, iubilatio. . . Ma hálát adunk a Szentháromságnak, a Te bölcsességedért, Hedvig. A bölcsesség könyvének szerzője ezt kérdezi: „Ki ismerte fel valaha is akaratodat, ha nem te adtál (neki) bölcsességet, és nem küldted el a magasból szent lelkedet?” (Vö. Bölcs 9,17.) Adjunk tehát hálát  az Atya Istennek, a Fiúnak és a Szentléleknek a Te bölcsességedért, Hedvig; mert felismerted Isten terveit nemcsak a te személyes hivatásoddal kapcsolatban, hanem a nemzetek tekintetében is; nemzetünk történelmi hivatása és Európa hivatása tekintetében. A te műved által lett teljessé földrészünk evangelizációja, hogy aztán folytatódhasson más országokban, földrészeken és az egész világon.

[. . .]

3. A legnagyobb dolog a szeretet. „Mi tudjuk – írja Szent János –, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.” (1Jn 3,14) Tehát, aki szeret, részesedik az életben, abban az életben, amely Istentől származik.

[. . .]

Gyakran letérdeltél a Wawel feszületének tövénél, hogy magától Krisztustól tanuld meg ezt a nagylelkű szeretetet. És valóban megtanultad. Életeddel bebizonyítottad, hogy  a legnagyobb dolog a szeretet.

[. . .]

És pontosan Tőle, a waweli Krisztustól, ennél a fekete feszületnél, amelyhez a krakkóiak minden évben  nagypénteken elzarándokolnak, megtanultad, hogyan add életedet testvéreidnek. Mély bölcsességed és intenzív tevékenységed a szemlélődésből, a keresztre feszített Jézussal való személyes kapcsolatodból fakadtak. Nálad a contemplatio et vita activa helyes egyensúlyban voltak. Ezért soha sem veszítetted el a „jobbik részt”, Krisztus jelenlétét. Ma veled együtt akarunk letérdelni a waweli feszület lábánál, hogy halljuk annak a szeretetleckének a visszhangját, amelyet te hallgattál. Meg akarjuk tanulni tőled, hogy hogyan valósítsuk meg napjainkban.

4. [. . .]

A szolgálat szelleme hatotta át társadalmi elkötelezettségét. Lendülettel kötelezte el magát kora politikai életében. És ő, Magyarország királyának leánya, egyesíteni tudta a keresztény elvekhez való hűséget a lengyel államérdek következetes védelmezésével. Az állami és a nemzetközi életben önzetlenül nagy műveket kezdeményezett. Második hazáját bőkezűen gazdagította mindenféle anyagi és lelki javakkal. Jártas volt a diplomácia művészetében, és lefektette a XV. századi Lengyelország nagyságának alapjait. Kibontakoztatta a nemzetek közötti vallási és kulturális együttműködést, és alattvalói gyakran dicsérték a társadalmi igazságtalanságok iránti érzékenységét.

Bölcs látásával, amely még mind a mai napig beragyogja Lengyelországot, tudta, hogy mind az állam, mind az egyház erejének forrása a nemzet gondos oktatása, hogy az állam jólétéhez, szuverenitásához, a világ részéről történő elismeréséhez az út a tevékeny egyetemeken keresztül vezet. Hedvig jól tudta, hogy a hit keresi a megértést, az értelmet, hogy a hitnek szüksége van a kultúrára, alakítja a kultúrát, és a kultúra létterében él. Mindent megtett, hogy gazdagítsa Lengyelországot mind az aktivitás, mind a középkor egész lelki örökségével. A krakkói egyetemnek adomá- nyozta még arany jogarát is, és ő maga helyette aranyozott fa jogarát használta. Ez a tény, bár konkrét jelentése van, mindenekelőtt nagy hatású jelkép. Élete során Hedvig hírnevét és hitelét nem a királyi jelvények, hanem lelki ereje, mély értelme és szíve érzékenysége révén szerezte meg. Halála után műve tovább gyümölcsözött a bölcsesség gazdagságával és az evangéliumban gyökerező kultúra virágzásával. Mindezekért köszönetet mondunk Hedvig királynőnek, miközben büszkén tekintünk vissza arra a 600 évre, amely a Teológiai Fakultás megalapításától és a Krakkói Egyetem megújításától fogva eltelt. Mondhatjuk, hogy ezek az évek a  lengyel tudományos élet szüntelen ragyogásának évei voltak.

5. [. . .]

Örvendj, Krakkó! Örülök, hogy osztozhatok ma örömödben itt, Blonis Krakowskiében, érsekeddel, Franciszek Macharski bíborossal, a segédpüspökökkel és a nyugalmazott püspökökkel együtt, a székesegyház káptalanjaival és a Szent Anna-templom káptalani testületével, a papokkal, az Istennek szentelt személyekkel, Isten egész népével. Mennyire vágytam rá, hogy eljöjjek ide, és az egyház nevében ünnepélyesen biztosítsalak, Krakkó, szeretett városom, hogy nem tévedtél, amikor Hedviget szentként tisztelted évszázadokon át. Hálát adok az isteni gondviselésnek, hogy megadatott nekem, hogy tekintetemet veletek együtt (Hedvig) alakjára szegezhetem, akin Krisztus ragyogása tükröződik vissza, és megtanulhatom, mit jelent az, hogy „a legnagyobb dolog a szeretet”.

6. „. . . ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal” – így ír az Apostol (1Jn 3,18). Testvérek, tanuljuk meg Szent Hedvig királynő iskolájában, hogyan valósítsuk meg a szeretet parancsát.

[. . .]

Tíz évvel ezelőtt egyik enciklikámban, amely korunk problémáival foglalkozott, azt írtam, hogy minden nemzetnek „fel kell fedeznie és a lehető legjobban fel kell használnia saját szabadságterét” (Sollicitudo rei socialis 44). Akkor a „szabadság felfedezése” volt a problémánk. Most az isteni gondviselés új feladat elé állít bennünket: szeretni és szolgálni. Szeretni a tettekkel és az igazságban. Szent Hedvig  királynő arra tanít bennünket, hogy éppen így használjuk fel a szabadság ajándékát. Ő tudta, hogy a szabadság beteljesedése a szeretet, amelynek köszönhetően az ember készen áll, hogy rábízza magát Istenre és testvéreire, hogy hozzájuk tartozzon. Hedvig tehát életét és uralkodását Krisztusra és a nemzetekre bízta, amelyeket Hozzá akart elvezetni. Az egész nemzetnek példát adott Krisztus és az ember szeretetéről. Egy olyan ember szeretetéről, aki szomjúhozza a hitet és a tudományt, mint ahogy szüksége van a mindennapi kenyérre és öltözetre is. Adná Isten, hogy az emberek ma is e példából merítsenek, hogy a szabadság ajándéka feletti öröm teljes legyen.

Szent Hedvig királynőnk, tanítsd meg nekünk ma, a harmadik évezred küszöbén azt a bölcsességet és szeretetet, amelynek útján eljutottál az életszentségre. Hedvig, vezess el mindnyájunkat a waweli feszülethez, hogy hozzád hasonlóan megtudjuk, mit jelent a tettekkel és az igazságban szeretni, mit jelent valóban szabadnak lenni. Fogadd oltalmadba nemzetedet és a nemzetedet szolgáló egyházat, és járj közben értünk Istennél, hogy ne szűnjék meg örömünk. Örvendj, Anyánk, Lengyelország! Gaude, mater Polonia!