2011. október 30., vasárnap

Miért szeretek rózsafüzért imádkozni?

Eleinte idegenkedtem a rózsafüzértől, sőt, ha szabad így fogalmaznom, egyenesen undorodtam tőle. Megtestesítette számomra az összes negatívumot, amit a (helytelen és így nem valódi) vallásos élethez kapcsoltam: a babonaságot, a butaságot, az öregséget, a megszokáson alapuló lélektelen imádságot, a Krisztus üzenetét eltorzító emberi butaságból és lelketlenségből származó megkövült hagyományokat, és még sorolhatnám.
Ennek mindenek előtt az volt az oka, hogy csak kívülről láttam a rózsafüzérezést, és soha nem próbáltam ki., sőt magát az ötletet is abszurdnak találtam. Az is katasztrófa volt, akiket és ahogyan rózsafüzérezni láttam, rendszerint idős, ismeretlen és nem túl szimpatikus néniket, akik képtelenek voltak "részt venni a miséken"*, vagy csak arra használták, hogy kellő számú Üdvözlégy elmondásával fizessék le a Jóistent.

Aztán végül több okos könyv és hitelesen hangzó tanúságtétel** biztatására tavaly télen rászántam magam, és vettem egy rózsafüzért. Nem válogattam, rögtön odamentem a boltoshoz és kértem egyet, miközben - emlékszem - majdnem elsüllyedtem szégyenemben: fiatal, okos lányként egy ilyen "babonás" dologra pazarlom a pénzemet. Nagyjából úgy érezhettem magam, mint egy kamaszfiú, akit azzal bíztak meg, hogy vásároljon bugyit a nagymamájának.




A tél folyamán szinte észrevétlenül lett állandó társammá a rózsafüzér. Eleinte csak aszketikus gyakorlatként fogtam fel az 50 üdvözlégyet, majd lassan nyiladozni kezdtek Krisztus átimádkozott misztériumai. Akkoriban kint laktam a külvárosba, és jó fél-háromnegyed órás séta volt hazaérni. Kedves emlékem, ahogy a behavazott, nagyon csöndes és szép utcákon sétálok, miközben a kabátom zsebében elrejtett rózsafüzért imádkozom.

Ekkoriban szoktam rá, hogy a rózsafüzérre egy kis Mária-érmét akasszak. Ez megkönnyíti számomra, hogy még jobban tudjak az imára koncentrálni, főleg olyan nagyon is világias környezetben, mint amilyen például egy vasúti kocsi vagy némely rokonom vendégszobája. Az első rózsafüzéremen egy Csodaérem van, mert tetszett, hogy a hátulja a szentmisét ábrázolja: egy Oltár és egy Kereszt Mária monogrammjában.
Mindig úgy éreztem, hogy a rózsafüzér amolyan úti imádság, azért is kötődik az elterjedése a koldulórendekhez (Szent Domonkoshoz és a ferencesekhez): segít abban, hogy a "modern világ" adta üres időkben és kellemetlen terekben is Istenhez tudjak fordulni: egy várótermi  vagy hivatali ücsörgés során vagy egy kilométeres sorban állva a hipermarket kasszája előtt.
Két rózsafüzérem van, egy az ágyam mellett, egy pedig az éppen használt dzsekimben. Ezek mellett van még egy kicsi egy tizedes, amit a kezembe is el tudok ima közben rejteni - ez jól jön, amikor utazok vagy várakozom valahol. Emiatt sokáig rosszul éreztem magam: nem azt jelenti-e ez, hogy szégyenlem a hitemet? Azután az Evangélium megnyugtatott: az imádságot meghamisítja a reprezentáció, talán azért, mert akkor már arra figyelek, hogy mit gondol a másik ember, és nem Istenre. Ellene vagyok a rózsafüzér-gyűjtésnek, szerencsére megtérésem óta soha nem éreztem, hogy új tárgyakra kellene szert tennem azért, hogy megújuljon a lelki életem: minden megújulás Istentől jön - az ilyesmi arra emlékeztet engem, amikor kislánykoromban mindig új naplót kezdtem, ha változást szerettem volna az életemben - természetesen mindig minden maradt a régiben. A rózsafüzér eszköz és semmi több, de mert eszköz egy dologra való: hogy használjuk.

A rózsafüzér akkor került igazán közel hozzám, amikor pár hónapot egy otthonban dolgozhattam. Egészen pici gyerekekkel kellett intenzíven foglalkoznom a fürdetéstől a játékon keresztül a tanulásig. Ehhez a munkához elengedhetetlen volt a Szűz Anya segítsége, és  nem volt lehetőségem naponta misére menni, vagy egy csöndes helyre visszavonultan imádkozni. Ha nem sétáltam volna le minden délután a közeli völgybe a napi rózsafüzért elmondani, akkor biztos vagyok benne, hogy pszichikailag teljesen kiégtem volna. Nem is beszélve arról a rengeteg segítségtől, amit a legnagyszerűbb pedagógustól, Máriától kaptam!

Persze vannak olyan időszakok az életemben, amikor háttérbe szorul ez a fajta imádság. Amikor magam tudom beosztani az időmet, fontosnak tartom, hogy napi egy tizedet elmondjak (rendszerint azokért szoktam felajánlani, akiknek úgy tűnik, hogy Isten nagyon gyöngéd, anyaias szeretete hiányzik éppen az életükből), vagy csak tizedenként elmondogatok egyet-egyet egy nap, de az is tény, hogy ezt hagyom el leghamarabb a napomból, ha a kötelességeim teljesítése úgy kívánja. Mindazonáltal, ha nincs is sok időm, a kezdő Miatyánkot és az első három Üdvözlégyet szeretem elimádkozni. Ezekben hitért, reményért, szeretetért könyörgünk Mária által Jézushoz - ez a három erény pedig a kegyelmi élet alapja (és gyümölcse is): ezek tesznek képessé arra, hogy kapcsolatban legyünk a Szentháromsággal.

Mit szeretek a rózsafüzérben?
  • Mindenek előtt a mélyen biblikus voltát.
    Le kell szögeznem, hogy a rózsafüzért egyfajta elmélkedő imaként szoktam imádkozni. Minden egyes tized Jézus egy-egy evangéliumi cselekedetéről szól (kivéve a dicsőséges rózsafüzér utolsó kettő, Mária mennybemeneteléről és megkoronázásáról szóló titkát). Sok helyen szokás, hogy a tizedek előtt felolvassák az adott evangéliumi részt.
    Talán a fájdalmas rózsafüzér a legdrámaibb: minden ima elején Gábriel és Erzsébet köszöntését halljuk, Mária mindkettejüktől nagy csodákat ígérő megerősítő szavakat hall (áldott vagy..., az Úr van teveled...),  a kezdet izgatott öröme, az advent boldog várakozása van ebben, és utána rögtön a titkok: "Jézus, aki vérével verejtékezett..." Vajon gondoltad ezt Mária, hogy ez fog történni? Hatalmas feszültség a kezdet és a megváltoztathatatlannak tűnő vég között - egyetlen imába foglalva...
  • Mélységesen emberi látószögét.Isten emberré lett a földön: láthatták, tapinthatták, beszélhettek vele. Ez a tapasztalat Mária által lehet a legteljesebben miénk. Mária szemével, a szerető anya szemével nézni a Gyermek születésének örömére, halálának fájdalmára (van annál fájdalmasabb, ha egy szülő látja meghalni a gyermekét?), és a feltámadás dicsőségére (mert mi annál nagyobb öröm, hogy újra él, és mellette lehet mindörökké?)! Az ő fülével hallgatni tanításait, aki minden szót szívébe vésett.
  • Teljesen emberi idejét.Számomra a rózsafüzér a titkok szemlélésében merül ki - a szemlélés hosszát pedig nem egy ketyegő óra, vagy saját kedvem szabja meg, hanem a tíz Üdvözlégy elmondott időtartama.
  • A Miatyánkokat.
    Minden Miatyánk egyre mélyebb és mélyebb... Urunk imája díszes zárókő az Üdvözlégyek boltívein. Egy rózsafüzérben nincs két egyformán elmondott Miatyánk, nem úszhatjuk meg a különbözőséget, túl "hatékony" ima ahhoz a rózsafüzér, hogy egy tized alatt semmi ne történjen bennünk. (Még ha ez a "történés" nem más éppen, "csak" a fáradság). Csúnyán mondva: ezeken "lemérhető", mennyit haladtunk Isten felé, vagy hogy egyáltalán látjuk: igenis haladtunk - egy szebb képpel: mérföldkövekként állnak a "zarándokúton".
    Mária által Jézushoz jutunk - Jézus által pedig mennyei atyánkhoz.
  • Hogy az én égi édesanyámhoz szól.
    Igen, egyszerűen ezért. "Imádkozzál érettünk..." - sokszor nehéz imádkozni. Mária akkor is imádkozik értünk és azokért, akit oltalmába ajánlunk.

Talán ez alapján azt gondolhatjátok, hogy az egész októberem a rózsafüzér imádkozásával telt. Ebből (sajnos!) ki kell ábrándítanom a kedves olvasóimat. Visszatekintve az elmúlt hetekre, azt kell mondanom, hogy már az is nagy szó ha az első három Üdvözlégyet el tudtam imádkozni. Amikor volt némi időm és koncentrálni is tudtam, termékenyebbnek éreztem az elmélkedését, vagy szemlélődő imára fordítani az időt az Oltáriszentség jelenlétében.

De pár napja volt egy fontos tapasztalatom:

Idén közelebb költöztem a belvároshoz, így bárhová is mentem, már nem rózsafüzéreztem, hiszen 5-8 perc alatt megérkeztem. Egyszer azonban mindezek ellenére mégis hozzáfogtam imádkozni út közben. Ekkor döbbentem rá, hónapok óta először, hogy mennyire esztelenül sietek. Tudatosult bennem, hogy értelmetlen és egészségtelen rohanásban élek, ami nem utolsó sorban fölösleges is. Mert sétálva igen, de futva nem lehet imádkozni. Nagyon tisztán láttam, hogy a belső zaklatottságom mennyire rányomja a bélyegét a mozgásomra, a lépteimen túl az apró mozdulataimra is. Pedig Isten körülölel, karjaiban tart... ha nem is érzem. A rózsafüzérhez le kellett lassítanom a lépteimet, és ez azzal járt, hogy  jobban felfigyelhettem arra, mi is vesz körül: az őszi fák, a járókelők az utcán, a fáradt napfény a meleg avaron, a valószínűtlenül kék  hideg októberi ég...

"Dicsőséged betölti a mennyet és a földet." Igen, a földet is....



2011. október 1., szombat

Kis Szent Teréz ünnepére


"Nem lepett meg, nem is lephetett, hogy szenteket lehet találni Harlem nyomorában, keserű fájdalmában, a Damján atya-féle lepratelepeken, Don Bosco turini nyomortanyáján, Umbira útjain Szent Ferenc idejében, vagy a XII. század elrejtett ciszterci apátságaiban, Chartreuse-ben, Thebais-ban..."
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...