2013. október 22., kedd

Vége

Hosszú idő után újra írni kezdtem (volna) ezt a blogot. Azonban a gyumolcsos.blogspot.com kezelőfelülete valamiért összeomlott (ezért pl. nem tudom elérni, hogy megjelenjenek a megjegyzések, el sem tudom olvasni őket!), sőt egyre kevesebb szerkesztési lehetőséget enged megjeleníteni a blogger. Például ennek a bejegyzésnek a megírása sem ment egykönnyen. Régóta szerettem volna, most egyszerűen költöznöm kell. Kis türelmet kérek, amíg elkészül az új blogom.

Addig is szeretnék megosztani néhány dolgot az elmúlt hónapokból...

... amiért áldhatom az Urat:
-- hogy a tavalyi félévemet nagyon sikeresen befejeztem (pedig attól féltem, hogy egy hónapnál tovább nem bírom a nyomást)
-- a csoporttársaimért, a munkatársaimért, a szerzetestestvérekért (a plébánián, hogy velük zsolozsmázhatok), a szerzetesnővérekért, akiket ismerek.
-- a szüleimért... hogy két évtized (részemről!) el nem fogadás után... szeretem őket. (Első gyónás előtti beszélgetésem: -- Bűn, hogy utálom a szüleimet? Ez nem akaratlagos, nem tudom akarni... nem tudom őket szeretni, annyira... [nem nyilvános]. Pap, tűnődés után: -- Elég tisztelni, annyit ír a Biblia...
Így kezdődött. És Isten lassan de folyamatosan segített. A Szentlélek a legtöbbször? Nem volt könnyű út, ennek ellenére észre sem vettem, hogy ezt járom. Csak utólag látom, hogy célbaérkeztem.)
-- a  munkámért, amelyet eddig végezhettem, a sok örömért, amelyet a gyerekek adtak, a nevetésükért, a hitbeli kérdéseikért. (Még nem döntöttem el, hogy novembertől is végezni fogom-e.)
-- egy mesébe illő zarándokútért a nyáron, valódi kegyelmi állapot volt, ma is sokat gondolok rá. (Ha szeretnétek írok róla)
-- hogy a Szentlélek adja kezembe a könyveket :) Régebben azt írtam volna, "úgy érzem", de mára tényként fogadom el :)
-- hogy olyan kemény leckéket adott nekem, és így sokat haladhattam az érettség felé.
-- emlékszem, egyszer sikerült három üdvözlégyet úgy elmondanom a rózsafüzérből, mintha csak Máriának és az Istennek mondanám, és nem lenne körülöttem semmi zavar, baj, zaj...
-- hogy egyszer egy nagyon elkeseredett és fájdalmas nap (valójában hetek) után leültem egy Mária mennybevitele szobor elé, és akkor mintha zuhogó vízesésben mártóztam volna meg, úgy tisztított és erősített meg: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" - több mint kétezer éve (Krisztus érdeme révén) valaki bűntelenül élhetett a világban. Van tisztaság. És most is vigyáz ránk, mert Jézus édesanyánkul adta.
-- Kis Szent Teréz ezen mondatáért (a miheztartás végett, csüggedés ellen): "Nem mondanám, hogy gyakran van részem vigasztalásban [szentáldozás idején], talán ilyenkor kapom a legkevesebbet... Ezt egészen természetesnek találom, mert azért ajánlottam fel magamat Jézusnak, hogy önnön vigasztalásomra várjam látogatását, hanem azért, hogy örömet szerezzek Annak, aki nekem adja magát."

... amiért dicsérhetem Őt:

-- hogy megteremtett. hogy akart. Ezért nem lehet eléggé hálásnak lenni.
-- amiért a körülöttem lévő embereket is akarta. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. (Azokat is, akiktől hányok. Azokat is. És szereti is. Ha én nem is, akkor is.)
-- hogy Krisztus szegény volt. Megtanította nekem a szegénység (anyagi!) örömét.
-- hogy Krisztus a legutolsó helyet foglalta el. (Ezt most tanulom. Alázat - megalázás, hogy is van ez? Szolgálni?)
-- hogy mindig meghallgat. Hogy vár.
-- a lelki anyaságért.
-- és Jézus "mindennap tanított a zsinagógában" - én is mindennap tanítok. Adj erőt Uram!
-- a Miatyánkért. Jézus magányos imáiért. Sokszor azt hiszem, elég a közös, hiszen az annyi idő... Nem. Jézus azon túl, hogy mindig Őt hirdette, az apostoloknak róla tanított, Ő egyben Isten fia is volt, és még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy kiváltsa a személyes imát. Ő is sokszor félre kellett, hogy vonuljon, távol a tömegtől imádkozni. Emberként ez megkerülhetetlen.

Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...