2012. április 27., péntek

A 19. század végéről


„Megdöbbentő a szentgyónás elhanyagolásának növekedése, különösen az iparosoknál és az úgynevezett műveltebbeknél.
Kutatgattam a dolog okát. És habár nem tulajdonítok annak nagy fontosságot, hogy mit szólnak az egyház ellenségei; azok iratait is megtekintettem: vajon talán azok különös dühvel ostromolják most e szentséget. Ezeknél azonban semmi feltűnőt nem vettem észre: itt-ott egy kis gyúnyolódás, vakmerő ráfogás és mint holmi ilyen, nagyon könnyű mesterség; de ez éppenséggel nem bizonyít.
Az úgynevezett műveltebbekre fordítottam tehát a figyelmemet; de itt is, okos, higgadt beszéd helyett, néha egy kis mosolyt, néha kopott élcet nyertem feleletül.
Szomorúan azt vettem észre, hogy a hitetlenségen kívül, a könnyelmű, a lelkiismeretlen élet és a tudatlanság a legfőbb okai a gyónás elhanyagolásának."

Tóth Mike jezsuita szerzetes, 1895.


2012. április 7., szombat

Nagyszombat

csönd.

Minden csöndünk ebből a történelmi csöndből forrásozik, innen folyt vissza az időben és innen halad tovább napjainkon és életünkön keresztül a végítéletig.


harc.

A kamaszokkal minap arról beszélgettünk, milyen nehéz nem-tévét-nézniük és nem-zenét-hallgatniuk, vagy nem-számítógépezniük. Nem a tévéről, a kedvenc zeneszámról, vagy a számítógépről való lemondás nehéz. Hanem az a csönd, amelyet ezek a póttevékenységek elfednek. Az a csönd, ami énünk legsajátabb része, mert távol esik minden emberi befolyásolástól. A nem előadók és sorozatírók, vagy facebookos ismerősök által diktált gondolatok törnek ilyenkor elő.

mindannyiunké.

Az egyház liturgiája felajánla nekünk, hogy átéljük az "Őt először szeretők" tapasztalatát: nincs euchrisztia, nincs szentmise, csupaszon áll az oltár. Nincs közöttünk, ez a hit próbája. Már nem is olyan egyértelmű szeretnünk...


"Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király... Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!
Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel a halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk.
Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé...
Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart.
Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged.
Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa."

Részletek egy ókori nagyszombati szentbeszédből. Teljesebb formáját  Nagyszombaton az Olvasmányos Imaórában olvassuk.

A holtak birodalmában (nem a pokolban!) járó Krisztus az ősatyához és ős-bűnöshöz, Ádámhoz intézi szavait. Ez az kor retorikájára jellemző allegorikus "fogalmazásmód" eredménye, amelyet ma már nehéz "dekódolnunk", megértenünk. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy tudományosan, a régészet, stb... eredményei alapján tartható-e az a nézet, hogy az emberiség egy ősszülőtől származik-e. Nem "nem ez a lényeg benne", hanem nincs erről szó.
A korabeli hallgatóság azon túl, hogy nem értelmez(het)te úgy a beszédet, mint "magánkinyilatkoztatást" (illetve a rétornak, papnak sem kellett ettől tartania), egyszerre látta az "ősszülőkben" önmagát és az egész emberiséget. Ez egyébként ma már kifejezhetetlen. Talán az általános "az ember" vagy "az emberek" állna hozzá a legközelebb, de ezt például használhatjuk olyan rételemben is, hogy magunkat, vagy épp a hallgatót zárjuk ki a jelentéséből. Például ha valakit vigasztalni szeretnénk (igen rosszul), és azt mondjuk neki: "Ne vedd fel ezt a sértést, az emberek már csak ilyen gonoszak."

2012. április 6., péntek

Keresztút - Tűz Tamás szonettciklusából

I. stáció
II. A kereszt

Ki dolgozott egykor a gyalupadnál,
a gyalulatlan fát ölelheti.
A bámész népség föl-alá szaladgál,
s ha úgy kívánja, le is köpheti.

Nehéz elhinni, hogy így jár a végén,
mi szent volt, így roskadozzon a váll,
hogy két gerenda útkeresztezésén
találjon rá a megváltó halál.

Az elveszett bárány, ki voltam egykor,
ezen a vállon leltem meg hazám,
s most, hogy messze a tündöklő gyerekkor,

sajog minden kitépett lepkeszárny.
Ha én volnék a Kereszt egyik ága,
Mit karcolnék az üdvösség falába?


III. Az első esés

Meg se mozdul a levegő. Akik még
reggel a tűznél ültek, elszéledtek.
Péter már valahol ledobta ingét.
Tagadásán a tűző napfény reszket.

Kiéhezett hull a vad bazaltra
utolsó útján megtörten az Ember.
Vérrel patakzó testét ölbe kapja
a kemény kő s tetézi gyötrelemmel.

Esem én is, de csak a bűn torkába.
Kóválygó fejem tisztán látni kába
és szememen a sűrű, vaksi hályog.

Kövülten állok, mint a sóbálványok.
Falábam sincs, és mégis csetlek-botlok
Köröttem szakadékok, égő poklok.


VI. Veronika

Aztán egy másik láb indul feléje.
Virágszál testet hordoz, illatát
elszállt nyaraknak, és ki tudja, mért, de
könny futja el szemének csillagát.

Kendő zizeg a csendes rémületben.
Puha selymén megáll a vérpatak.
Nem festi ennél meg hitelesebben
senkise már, milyen e drága Arc.

Veronika, hacsak lennék a kendőd,
csak a kendőd, se több, se kevesebb,
ha őrizném híven a szívemen nőtt,

kegyelem-vájta árkot, sebeket
megélhetném talán a szép jövendőt,
mit a Kereszt egemre szegezett.

X. A vetkőztetés

Csak azt vehetik tőle el, amit adtak.
De mit is adtak ők? Csak rongyokat.
Kik maguk is mindennél rongyosabbak,
vetkőztetik, ki náluk boldogabb.

Még így is, pőrén, föltépett sebekkel,
szűz testével a baljós égig ér.
Csúffá tesszük – határozták el reggel,
s előttük áll a föltétlen tökély.

Ha nézek este kristályos tükörbe,
elmém biceg, vágyam-kedélyem görbe,
bizony e kép a kedvemet szegi.

Szörnyülködöm, rámhull az éj homálya:
Hogy lennék én Teremtés-koronája,
Ki napjait féregként tengeti?

XI. A keresztrefeszítés

Még azt sem engedik meg, látod,
művét maga fejezze be.
Rásújtanak a kalapácsok,
húsába fúr a szög hegye.

Mások dolgoznak annak szobrán,
Ki egy világot alkotott,
kinek szavában zúg az orkán,
s lángra gyúlnak a holnapok.

Neked most le kell térdepelned,
mert a kereszten fekszik Ő
s imára mozdítani nyelved.

Lehet, hogy most vagy utoljára
Vele s nem lesz rá már idő,
ha rád szitál az esti pára.
XII. stáció
"Állok messze, időben, térben is,
mint aki silbakol,
és nem tudja, hol az út, merre visz,

hol van az egy-akol,
de mindenen túl Benne hisz,
akár a jobb lator."

XIII. A levétel

Ahogy megszabadul a szögektől, egyszerre
anyja ölébe hull, mint egykor Betlehem
hűs éjjelén, de már nem sír, csak meztelen,
s éneklő angyalok sem szállnak el felette.

De Nikodémus s József arca gyöngyözik,
mert mérhetetlenül nehéz, akit a mélység
magának megkívánt, íme, görnyedve, hétrét,
holtan is csak anyja ölébe költözik.

Két páratlan szív elhaló páros magánya
odaszegez a sziklához, megtorpanok,
belékiáltom én is az alkonyi tájba

a századossal együtt: Isten Fia volt:
tévedhetetlen, bölcs és felülmúlhatatlan.
Halálba kergették, de él és halhatatlan.

XIV. stáció

"-Könyörülj rajtunk Urunk!
-Könyörülj rajtunk, és a tisztítótűzben szenvedő lelkeken!"

A teljes szonettciklus itt olvasható.
Tűz Tamás győri pap-költőről: Wikipedia és emlékhonlap.
A képek a "Holy Cards For Your Inspiration"  című blogról származnak.
(A festő honlapja nem elérhető)

2012. április 5., csütörtök

Nagycsütörtök este


getszemáné kert, virrasztás, Jézus, ima, nagycsütörtök, vérrel verejtékezés

Júdás árulása, elárulja Jézust, nagycsütörtök, harminc ezüst
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...