2013. október 23., szerda

Ide költöztem. Még béta verzió.

1456-1956


Kapisztrán Szent János,Krisztus dicsőséges tanúja és oltalmazónk, miképpen földi életed során elmédet és szívedet az Egyház, a Haza és a művelt világ védelmére szentelted, úgy most is segítsd híveidet, hogy legyőzhessük a gonosz cselvetéseit.
Ámen.
 
 
 

2013. október 22., kedd

Mivel a megjegyzéseket nem tudom elolvasni, kérem a kedves Olvasóimat, hogy erre az e-mail címre írjanak, amíg el nem készül az új blog: magantanarno kukac gmail pont com Köszönöm!

Vége

Hosszú idő után újra írni kezdtem (volna) ezt a blogot. Azonban a gyumolcsos.blogspot.com kezelőfelülete valamiért összeomlott (ezért pl. nem tudom elérni, hogy megjelenjenek a megjegyzések, el sem tudom olvasni őket!), sőt egyre kevesebb szerkesztési lehetőséget enged megjeleníteni a blogger. Például ennek a bejegyzésnek a megírása sem ment egykönnyen. Régóta szerettem volna, most egyszerűen költöznöm kell. Kis türelmet kérek, amíg elkészül az új blogom.

Addig is szeretnék megosztani néhány dolgot az elmúlt hónapokból...

... amiért áldhatom az Urat:
-- hogy a tavalyi félévemet nagyon sikeresen befejeztem (pedig attól féltem, hogy egy hónapnál tovább nem bírom a nyomást)
-- a csoporttársaimért, a munkatársaimért, a szerzetestestvérekért (a plébánián, hogy velük zsolozsmázhatok), a szerzetesnővérekért, akiket ismerek.
-- a szüleimért... hogy két évtized (részemről!) el nem fogadás után... szeretem őket. (Első gyónás előtti beszélgetésem: -- Bűn, hogy utálom a szüleimet? Ez nem akaratlagos, nem tudom akarni... nem tudom őket szeretni, annyira... [nem nyilvános]. Pap, tűnődés után: -- Elég tisztelni, annyit ír a Biblia...
Így kezdődött. És Isten lassan de folyamatosan segített. A Szentlélek a legtöbbször? Nem volt könnyű út, ennek ellenére észre sem vettem, hogy ezt járom. Csak utólag látom, hogy célbaérkeztem.)
-- a  munkámért, amelyet eddig végezhettem, a sok örömért, amelyet a gyerekek adtak, a nevetésükért, a hitbeli kérdéseikért. (Még nem döntöttem el, hogy novembertől is végezni fogom-e.)
-- egy mesébe illő zarándokútért a nyáron, valódi kegyelmi állapot volt, ma is sokat gondolok rá. (Ha szeretnétek írok róla)
-- hogy a Szentlélek adja kezembe a könyveket :) Régebben azt írtam volna, "úgy érzem", de mára tényként fogadom el :)
-- hogy olyan kemény leckéket adott nekem, és így sokat haladhattam az érettség felé.
-- emlékszem, egyszer sikerült három üdvözlégyet úgy elmondanom a rózsafüzérből, mintha csak Máriának és az Istennek mondanám, és nem lenne körülöttem semmi zavar, baj, zaj...
-- hogy egyszer egy nagyon elkeseredett és fájdalmas nap (valójában hetek) után leültem egy Mária mennybevitele szobor elé, és akkor mintha zuhogó vízesésben mártóztam volna meg, úgy tisztított és erősített meg: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" - több mint kétezer éve (Krisztus érdeme révén) valaki bűntelenül élhetett a világban. Van tisztaság. És most is vigyáz ránk, mert Jézus édesanyánkul adta.
-- Kis Szent Teréz ezen mondatáért (a miheztartás végett, csüggedés ellen): "Nem mondanám, hogy gyakran van részem vigasztalásban [szentáldozás idején], talán ilyenkor kapom a legkevesebbet... Ezt egészen természetesnek találom, mert azért ajánlottam fel magamat Jézusnak, hogy önnön vigasztalásomra várjam látogatását, hanem azért, hogy örömet szerezzek Annak, aki nekem adja magát."

... amiért dicsérhetem Őt:

-- hogy megteremtett. hogy akart. Ezért nem lehet eléggé hálásnak lenni.
-- amiért a körülöttem lévő embereket is akarta. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. (Azokat is, akiktől hányok. Azokat is. És szereti is. Ha én nem is, akkor is.)
-- hogy Krisztus szegény volt. Megtanította nekem a szegénység (anyagi!) örömét.
-- hogy Krisztus a legutolsó helyet foglalta el. (Ezt most tanulom. Alázat - megalázás, hogy is van ez? Szolgálni?)
-- hogy mindig meghallgat. Hogy vár.
-- a lelki anyaságért.
-- és Jézus "mindennap tanított a zsinagógában" - én is mindennap tanítok. Adj erőt Uram!
-- a Miatyánkért. Jézus magányos imáiért. Sokszor azt hiszem, elég a közös, hiszen az annyi idő... Nem. Jézus azon túl, hogy mindig Őt hirdette, az apostoloknak róla tanított, Ő egyben Isten fia is volt, és még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy kiváltsa a személyes imát. Ő is sokszor félre kellett, hogy vonuljon, távol a tömegtől imádkozni. Emberként ez megkerülhetetlen.

Ámen.

2013. október 20., vasárnap

Missziós vasárnapra

Egy film, amelyet megnézve mindenkinek megfordul legalább egyszer a fejében, hogy jezsuita (misszionárius) legyen:


(Vigyázz, hova kattintasz!)

2013. január 5., szombat

Koraérettség

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testéverek (1880)
"Aljosa felkacagott: 
– Hát ez hogy sikerült és mikor? Hisz maga még, úgy tudom, csak tizenhárom éves! Kolja szinte összegörnyedt.
– Először is: nem tizenhárom, hanem tizennégy, két hét múlva tizennégy – mondta fülig pirulva – másodszor pedig: sehogy se fér a fejembe, mit számít itt a korom. Az a lényeges, hogy mi a meggyőződésem, nem pedig az, hogy hány éves vagyok. Nem igaz?
– Ha idősebb lesz, maga is látni fogja, milyen jelentősége van a kornak a meggyőződést illetően. Az is felötlött bennem, hogy nem a saját szavait mondja – válaszolt szerényen és nyugodtan Aljosa, de Kolja hevesen közbevágott [...]:
– Engedelmet, azt hiszem, maga kisfiúnak néz engem – vicsorgott ingerülten Kolja. – Egyébként ne gondolja, hogy én már olyan nagy forradalmár vagyok... Ha beszélek is Rakityinnel Tatyanáról, azért még korántsem vagyok híve a nők egyenjogúsításának. Én elismerem, hogy a nő alárendelt lény, és engedelmeskednie kell. Les femmes tricotent – ahogy Napóleon mondta – folytatta gúnyos mosollyal Kolja –, és legalábbis ezt illetőleg teljesen osztozom ennek az álnagyságnak a meggyőződésében. És például én is úgy vélem, hogy hazánkból Amerikába menekülni – aljasság; sőt az aljasságnál is rosszabb – ostobaság! Miért megy valaki Amerikába, mikor itt nálunk is sokat használhat az emberiségnek? Éppen most. Rengeteg alkalom van a gyümölcsöző tevékenységre. Ezt válaszoltam.
– Hogyhogy ezt válaszolta? Kinek? Magát talán már hívta valaki Amerikába?
– Bevallom, csábítgattak, de én visszautasítottam. Ez persze köztünk maradjon, Karamazov, hallja? Senkinek egy szót se. Ezt csak magának mondom. Egyáltalán nem óhajtok a Harmadik Ügyosztály karmai közé kerülni, és a Lánchídnál venni leckéket... Min nevet? Csak nem gondolja hogy én most összehordok itt most mindenféle hetet-havat? ("Mi lenne, ha megtudná, hogy az apám szekrényében a Kolokolnak csupáncsak ez az egy száma van meg, és ebből sem olvastam többet?") – villant át Kolja fején és megborzongott.
– Ó, nem, egyáltalán nem nevetek, és nem gondolom, hogy összehord itt nekem mindenfélét. Épp az a bökkenő, hogy nem is gondolhatnám ezt, mert sajnos mindez színigaz! Mondja csak, Puskint olvasta már, mondjuk az Anyegint?... Mert az imént Tatyánát említette.
– Nem, még nem olvastam, de el akarom olvasni. Nekem nincsenek előítéleteim, Karamazov. Én meg akarom hallgatani mind a két felet. Miért kérdezi?
– Csak úgy...

[A beszélgetés a kisfiú haldokló barátjára terelődik, akit Kolja hiúságból nem látogatott meg eddig. A beteg abban a tudatban volt, hogy megölte Kolja kutyáját, miközben annak semmi baja nem lett.]


– Különben hát úgy kell nekem: hiúságból nem jöttem el, önző hiúságból és aljas konokságból... Most már látom ezt; én sok tekintetben gazfickó vagyok, Karamazov!
– Nem, maga remek jellem, noha már megmételyezték, és nagyon is megértem, miért tehetett olyan nagy hatást erre nemes szívű és betegesen érzékeny fiúra!
– ... Ó, Karamazov, én roppant szerencsétlen vagyok! Néha az isten tudja, miket képzelek; azt, hogy mindenki nevet rajtam, az egész világ, és olyankor képes lennék felforgatni a dolgok egész rendjét.
– És gyötri a környezetetét – szólt elmosolyodva Aljosa.
– És gyötröm a környezetemet, kivált édesanyámat. Mondja Karamazov, nagyon nevetséges vagyok most?
– Ne gondoljon ilyesmit, ne is gondoljon erre egyáltalán! – kiáltott fel Aljosa. – És mit jelent az, hogy nevetséges? Ó, hányszor nevetséges az ember, vagy hányszor látszik annak. Ezenkívül manapság majdnem minden tehetséges ember fél attól, hogy nevetségessé válik, és amiatt boldogtalan. Engem csak az lep meg, hogy maga már ilyen korán kezdi ezt érezni, bár egyébként régóta tapasztalom másoknál is. Manapság szinte már gyermekek is szenvednek emiatt. Ez már-már kész őrület. Ebben a hiúságban az ördög öltött testet, és belebújt az egész nemzedékbe, igenis, az ördög – tette hozzá Aljosa, egyáltalán nem mosolyogva, ahogy Kolja gondolta volna, aki merőn nézett rá –, vagyis olyan, mint nagyon sokan, csak hát nem kell olyannak lenni, mint mások; erről van szó."

Aljosa Karamazov (1958-as filmváltozat)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...