2010. augusztus 27., péntek

A kapitalizmus, mint vallás

In: Giorgo Agamben A profán dícsérete, Radikális gondolkodók sorozat, Typotex Kiadó, 2008.
(Szándékosan provokatív mű, az egészet csak filozófiai szövegeken edzett, a terminológiában már otthonosan mozgó, nyitott, de vitatkozni szerető olvasóknak ajánlom.
Az eredeti Walter Benjamin műhöz nem fértem hozzá.)


"A kapitalizmus, mint vallás. Ez a címe Benjamin egyik átütő erejű posztumusz töredékének. Benjamin szerint a kapitalizmus nem egyszerűen a protestáns hit elvilágosodása, ahogy Max Weber gondolta, hanem ő maga lényegét tekintve vallási jelenség, ami parazitaként fejlődött együtt a kereszténységgel. A modern kor vallása, és mint ilyen, három fő vonás határozza meg:
  1. Kultikus vallás, az összes vallás közül talán a legteljesebb, a legszélsőségesebb mértékben. Nem valamely dogma vagy eszme tölti meg tartalommal ennek a vallásnak az elemeit, hanem kizárólag valamely kultusz végrehajtása.
  2. Ez a kultusz permanens, "sans trěve et sans merci" [szó szerinti fordításban: "megszakítás és kényre-kedvre való tekintet nélkül"] Az ünnepnapok nem megszakítják a kultuszt, hanem annak szerves részei.
    [Ezt Valentin-nap után egy hónappal, és a csokinyuszi-özön előtt nem kell magyarázni]
  3. A kapitalizmus kultuszának irányát nem a megváltás vagy a bűn eltörlése jelöli ki, hanem maga a bűn. A kapitalizmus talán az egyetlen példája az olyan kultusznak, amely nem engesztel, hanem bűnössé tesz... Olyan tudat, amely nem ismeri a megváltást, a bűn mocskában fetreng, és kultusszá alakul, de nem azért, hogy megtisztuljon a bűntől, hanem azért, hogy az egész univerzumra kiterjessze... egészen addig, míg végül Istent magát is bűnösség teszi... Isten nem halt meg, Istent bekebelezte az emberi végzet.
És éppen mert nem a reményre, hanem a kétségbeesésre, nem a megváltásra, hanem a bűnre törekszik minden erejével, a kapitalizmus mint vallás nem a világ átalakítását veszi célba, hanem a világ lerombolását. Mindenre kiterjedő hatalma napjainkban olyan erős, hogy Benjamin szerint még a modern kor három nagy prófétája, Nietzsche, Marx és Freud is lepaktál vele, valamilyen szinten ők is közösséget vállalnak a kétségbeesés vallásával. "Az emberi planéta magányosan halad át a kétségbeesés házán - ezt az utat nevezi Nietzsche ethosznak. Ez az ember a Felsőbbrendű Ember, az első, aki tudatosan elkezdi megvalósítani a kapitalizmus vallását." De Freud elmélete sem tesz mást, mint kiszolgálja a kapitalista kultuszt. "Az elfojtás, a bűnös képzelgés... a tőke, amelyre a tudatalatti pokla fizeti a kamatokat." Marxnál pedig a kapitalizmus "a maga közvetlen és közvetett érdekeivel, amelyek a bűn funkcióját töltik be azonnal szocializmussá alakul át."

Annyit hozzátennék, hogy Benjamin leírásában a kapitalizmus igazából nem külön vallás, hanem inkább eretnekség - fogalomtára ugyanis a zsidó-keresztény vallásból fakad (próféta, bűn, megbánás, stb...). 

2010. július 20., kedd

II. János Pál: HOMÍLIA KRAKKÓBAN BOLDOG HEDVIG SZENTTÉ AVATÁSAKOR


(Távlatok, 1997/35-36


(Részletek)


1. Gaude, mater Polonia! Örvendezz, anyánk, Lengyelország! Ma megismétlem ezt az örömre szóló felhívást, amelyet mi, lengyelek Szent Szaniszlóra emlékezve évszázadok óta énekelünk. Megismétlem, mert a hely és a körülmények különös módon alkalmasak erre. Térjünk vissza újból a Wawel dombjára, a királyi székesegyházba, és álljunk meg a Királynő, a Wawel Nagyasszonya ereklyéi előtt. Íme, eljött szentté avatásának nagy napja, hirdessük tehát:
Gaude, mater Polonia,
Prole fecunda nobili,
Summi Regis magnalia
Laude frequenta vigili.
Sokáig vártál erre az ünnepélyes napra, Hedvig. Hatszáz év telt el azóta, hogy fiatalon meghaltál. Téged az egész nemzet szeretett, Te ott voltál a Jagelló-korszak kezdeteinél, a dinasztia alapítójaként és az ősi krakkói Jagelló Egyetem alapítójaként. Hosszú időn át vártad kanonizációd napját, azt a napot, amikor az egyház ünnepélyesen kihirdeti, hogy szent Patrónája vagy Lengyelországnak, és a Lengyelországgal általad egyesült Litvániának és Rus’-nak, tehát három nemzetnek vagy a védőszentje. Most elérkezett a Te napod, amelyre oly sokan vártak. Teltek az évek és az évszázadok, és úgy tűnt, kanonizációd egyenesen lehetetlen már. Legyen hát ez a nap az öröm napja, számunkra, akik ezekben az időkben élünk, és azok számára is, akik nem érték meg ezt a napot. Legyen ez a nap a szentek egységének nagy napja. Gaude, mater Polonia!
2. [. . .]
A X. században megkeresztelkedett lengyelek négy évszázaddal később Hedvig királynőnek köszönhetően megkezdték hithirdetői tevékenységüket, és hozzájárultak szomszédaik evangelizálásához. Hedvig tudatában volt: küldetése arra szólt, hogy elvigye az Evangéliumot a litvánoknak. Ezt a szolgálatot hitvesével, Jagelló Ulászlóval együtt végezte, és így a Baltikumon új keresztény állam, a keresztség vizében újjászületett állam jött létre, éppúgy, mint ahogy a X. században ugyanebben a vízben újjászülettek a lengyel nemzet fiai ás leányai.
Sit Trinitati gloria, laus, honor, iubilatio. . . Ma hálát adunk a Szentháromságnak, a Te bölcsességedért, Hedvig. A bölcsesség könyvének szerzője ezt kérdezi: „Ki ismerte fel valaha is akaratodat, ha nem te adtál (neki) bölcsességet, és nem küldted el a magasból szent lelkedet?” (Vö. Bölcs 9,17.) Adjunk tehát hálát  az Atya Istennek, a Fiúnak és a Szentléleknek a Te bölcsességedért, Hedvig; mert felismerted Isten terveit nemcsak a te személyes hivatásoddal kapcsolatban, hanem a nemzetek tekintetében is; nemzetünk történelmi hivatása és Európa hivatása tekintetében. A te műved által lett teljessé földrészünk evangelizációja, hogy aztán folytatódhasson más országokban, földrészeken és az egész világon.
[. . .]
3. A legnagyobb dolog a szeretet. „Mi tudjuk – írja Szent János –, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.” (1Jn 3,14) Tehát, aki szeret, részesedik az életben, abban az életben, amely Istentől származik.
[. . .]
Gyakran letérdeltél a Wawel feszületének tövénél, hogy magától Krisztustól tanuld meg ezt a nagylelkű szeretetet. És valóban megtanultad. Életeddel bebizonyítottad, hogy  a legnagyobb dolog a szeretet.
[. . .]
És pontosan Tőle, a waweli Krisztustól, ennél a fekete feszületnél, amelyhez a krakkóiak minden évben  nagypénteken elzarándokolnak, megtanultad, hogyan add életedet testvéreidnek. Mély bölcsességed és intenzív tevékenységed a szemlélődésből, a keresztre feszített Jézussal való személyes kapcsolatodból fakadtak. Nálad a contemplatio et vita activa helyes egyensúlyban voltak. Ezért soha sem veszítetted el a „jobbik részt”, Krisztus jelenlétét. Ma veled együtt akarunk letérdelni a waweli feszület lábánál, hogy halljuk annak a szeretetleckének a visszhangját, amelyet te hallgattál. Meg akarjuk tanulni tőled, hogy hogyan valósítsuk meg napjainkban.
4. [. . .]
A szolgálat szelleme hatotta át társadalmi elkötelezettségét. Lendülettel kötelezte el magát kora politikai életében. És ő, Magyarország királyának leánya, egyesíteni tudta a keresztény elvekhez való hűséget a lengyel államérdek következetes védelmezésével. Az állami és a nemzetközi életben önzetlenül nagy műveket kezdeményezett. Második hazáját bőkezűen gazdagította mindenféle anyagi és lelki javakkal. Jártas volt a diplomácia művészetében, és lefektette a XV. századi Lengyelország nagyságának alapjait. Kibontakoztatta a nemzetek közötti vallási és kulturális együttműködést, és alattvalói gyakran dicsérték a társadalmi igazságtalanságok iránti érzékenységét.
Bölcs látásával, amely még mind a mai napig beragyogja Lengyelországot, tudta, hogy mind az állam, mind az egyház erejének forrása a nemzet gondos oktatása, hogy az állam jólétéhez, szuverenitásához, a világ részéről történő elismeréséhez az út a tevékeny egyetemeken keresztül vezet. Hedvig jól tudta, hogy a hit keresi a megértést, az értelmet, hogy a hitnek szüksége van a kultúrára, alakítja a kultúrát, és a kultúra létterében él. Mindent megtett, hogy gazdagítsa Lengyelországot mind az aktivitás, mind a középkor egész lelki örökségével. A krakkói egyetemnek adomá- nyozta még arany jogarát is, és ő maga helyette aranyozott fa jogarát használta. Ez a tény, bár konkrét jelentése van, mindenekelőtt nagy hatású jelkép. Élete során Hedvig hírnevét és hitelét nem a királyi jelvények, hanem lelki ereje, mély értelme és szíve érzékenysége révén szerezte meg. Halála után műve tovább gyümölcsözött a bölcsesség gazdagságával és az evangéliumban gyökerező kultúra virágzásával. Mindezekért köszönetet mondunk Hedvig királynőnek, miközben büszkén tekintünk vissza arra a 600 évre, amely a Teológiai Fakultás megalapításától és a Krakkói Egyetem megújításától fogva eltelt. Mondhatjuk, hogy ezek az évek a  lengyel tudományos élet szüntelen ragyogásának évei voltak.
5. [. . .]
Örvendj, Krakkó! Örülök, hogy osztozhatok ma örömödben itt, Blonis Krakowskiében, érsekeddel, Franciszek Macharski bíborossal, a segédpüspökökkel és a nyugalmazott püspökökkel együtt, a székesegyház káptalanjaival és a Szent Anna-templom káptalani testületével, a papokkal, az Istennek szentelt személyekkel, Isten egész népével. Mennyire vágytam rá, hogy eljöjjek ide, és az egyház nevében ünnepélyesen biztosítsalak, Krakkó, szeretett városom, hogy nem tévedtél, amikor Hedviget szentként tisztelted évszázadokon át. Hálát adok az isteni gondviselésnek, hogy megadatott nekem, hogy tekintetemet veletek együtt (Hedvig) alakjára szegezhetem, akin Krisztus ragyogása tükröződik vissza, és megtanulhatom, mit jelent az, hogy „a legnagyobb dolog a szeretet”.
6. „. . . ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal” – így ír az Apostol (1Jn 3,18). Testvérek, tanuljuk meg Szent Hedvig királynő iskolájában, hogyan valósítsuk meg a szeretet parancsát.
[. . .]
Tíz évvel ezelőtt egyik enciklikámban, amely korunk problémáival foglalkozott, azt írtam, hogy minden nemzetnek „fel kell fedeznie és a lehető legjobban fel kell használnia saját szabadságterét” (Sollicitudo rei socialis 44). Akkor a „szabadság felfedezése” volt a problémánk. Most az isteni gondviselés új feladat elé állít bennünket: szeretni és szolgálni. Szeretni a tettekkel és az igazságban. Szent Hedvig  királynő arra tanít bennünket, hogy éppen így használjuk fel a szabadság ajándékát. Ő tudta, hogy a szabadság beteljesedése a szeretet, amelynek köszönhetően az ember készen áll, hogy rábízza magát Istenre és testvéreire, hogy hozzájuk tartozzon. Hedvig tehát életét és uralkodását Krisztusra és a nemzetekre bízta, amelyeket Hozzá akart elvezetni. Az egész nemzetnek példát adott Krisztus és az ember szeretetéről. Egy olyan ember szeretetéről, aki szomjúhozza a hitet és a tudományt, mint ahogy szüksége van a mindennapi kenyérre és öltözetre is. Adná Isten, hogy az emberek ma is e példából merítsenek, hogy a szabadság ajándéka feletti öröm teljes legyen.
Szent Hedvig királynőnk, tanítsd meg nekünk ma, a harmadik évezred küszöbén azt a bölcsességet és szeretetet, amelynek útján eljutottál az életszentségre. Hedvig, vezess el mindnyájunkat a waweli feszülethez, hogy hozzád hasonlóan megtudjuk, mit jelent a tettekkel és az igazságban szeretni, mit jelent valóban szabadnak lenni. Fogadd oltalmadba nemzetedet és a nemzetedet szolgáló egyházat, és járj közben értünk Istennél, hogy ne szűnjék meg örömünk. Örvendj, Anyánk, Lengyelország! Gaude, mater Polonia!

2010. július 3., szombat

Provokációk

A provokációkba nem kell belemenni, gondolom, amikor a könyvkereskedő az interneten előre megrendelt keresztény könyv helyett "véletlenül" egy ezoterikus, angyalokról szóló könyvet halász elő a pult alól, majd amikor szólok, azzal a megjegyzéssel teszi le, hogy "Pedig ez is jó..."
Nem akar ő engem semmire rábeszélni (nyugatom magam), látszik rajta, hogy nem olvasta, csak valószínűleg "jobban megérné" neki, ha a 3000 Ft-os, amilyen drága, olyan olcsó könyvet venném meg, és nem a 300 ft-os, rongyos, ragasztott kartonkötésű kötetet, amit Bécsben nyomtatott a magyar Opus Mystici Corporis kiadó .

E kiadó könyveinek legutolsó oldalán, jellegzetesen szegényes tipográfiájával ott áll egy sokkal provokatívabb kor mementójaként:

"KIADVÁNYAINK KAPHATÓK AUSZTRIÁBAN:
...[cím]...
KÜLFÖLDÖN BÁRMELYIK KÖNYVKERESKEDÉSBEN
beszerezhetők főbizományosunk címének megadásával
....[cím]...
MAGYARORSZÁGON NEM FORGALMAZHATÓ"


2010. május 8., szombat

Árpádházi Szent Kinga Krakkója


Az MM Interactive a Kraków Festival Office 2000-rel együttműködve lenyűgöző cd-romot készített, amelynek segítségével bebarangolhatjuk a román kori Krakkót.
A rekonstrukciók régészeti feltárásokra, és történeti forrásokra alapoznak.(Képek innen), a kiválasztott időszak, amelyet a 800 év után újra láthatunk, pontosan egybeesik Szemérmes Boreszláv és felesége  Árpádházi Szent Kinga királyné uralkodási idejével (1240-1291). Kinga ebbe a városba érkezett (valószínűleg 15 évesen):


A fenti panorámaképen jobbra a ferencesek temploma látható, szembe vele, a "külváros" északi kapujánál pedig a Mindenszentek temploma.

1. A városfalakon kívül - a: a suburbiumtól északra

Itt:




Bal oldalt: hátul a ferencesek temploma, előtte a Szentháromság, a kép alsó sarkában pedig a Mindenszetnek temploma
Jobb oldalt: A Szent Adalbert templom látszik, attól jobbrább helyezkedne el a Szent Miklós templom és a Boldogságos Szűz Mária katedrális.


A ferences rend 1234-ben telepedett meg Krakkóban Kinga férje, Szemérmes Boreszláv támogatásával, latin kereszt alaprajzú templomukat (a laterbói ferences templom volt a modellje) 1249-ben szentelték fel. Ma (és a rekonstrukción nem) látható formájához nagyban hozzájárult Kinga királyné 1277-es föld- és pénzadománya. Kinga férje halála után az ószandeci (SK) klarissza kolostorba vonult vissza és élt élete végéig apácaként.





Szembe vele a Mindenszentek plébániatemplom. Ma már nem áll, de a tér még mindig a nevét viseli (Plac Wszystkich Świętych)





A kettő között a Szentháromság Plébániatemplom -- ma a dominikánus rend épületei állnak a helyén.
A régi, fallal körülvett város nem azonos a Planty vonalával - az egész sokkal kisebb volt: a Waweltől a mai Franciskanska-Dominikanska utca vonaláig terjedt.

Szent Adalbert temploma, akit méltán tisztelnek Közép-Európa védőszentjeként: Csehországban született, Rómában tanult, Prága püspöke lett, Esztergomban tevékenykedett, Szent Istvánt ő keresztelte, majd megtérítette Poroszországot, és vértanúhalált halt Észak-Lengyelországban.
Ma is áll, de kapott egy barokk átépítést.
Mögötte Szent Miklós temploma látszik.

Szent Miklós plébániatemplom





A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére emelt katedrális. Ma a helyén a híres krakkói Mária templom áll (a Főtéren).
Szent Flórián temploma - ma is áll, szintén barokk fizimiskát kapott.

1. A városfalakon kívül - b: a Waweltől délre

Összkép: ha kinézünk a suburbiumból délre ezt látjuk: a mai Salwator negyed magját.
Leghátul a Salwator templom, előtte a "Norbertanki". A Szent Mihály rotunda sokkal keletebbre helyezkedett el.




Szent Mihály Arkangyal plébániatemplom, a kősziklán, itt halt meg Szczepanów-i Szent Sztaniszló vértanú-püspök 1079-ben. Kinga és Boreszláv segítette elő 1253-as kanonizációját, ma Lengyelország védőszentjeként tisztelik.
Mára eltűnt a Krakkót Kazimiertztől elválasztó Visztula-ág, a rotunda helyén pedig pálos kolostor áll.





I. Ulászló által emelt Szent Egyed templom

Salwator


"Norbertanki"

2. A suburbium templomai:


Mária Magdolna templom - ma már nem áll, de a helyén fekvő teret róla nevezték el.

Szent András templom (ma is áll)

3. A Wawel-dombon:


Szent Vencel templom (ma már nem áll)



Szent Gereona (György?) templom

4. További képek:




Szent Kinga kápolnája a wielickai sóbánya mélyén

2010. május 7., péntek

"Barátaimnak mondalak benneteket"

Jn 15,12-17


Barátaimnak mondalak benneteket... Nem engem, minket.
Arra gondoltam, miközben hallgattam az evangéliumot, hogy milyen könnyű úgy ismerkedni, ha egy barátom bemutatja nekem az egyik sokra becsült barátját. Utána könnyű szóba elegyedni, és ha voltak is bármilyen negatív előítéleteim, rögtön eltűnnek. Konkrét esetekre emlékeztem vissza, az ilyen találkozások mindig nagy örömmel jártak. Nem kellene nekem is így tekintenem minden keresztényre? Hogy van egy közös barátunk? És meglehet, ez a közös barát mutat be minket egymásnak.
Azt hiszem jó gyakorlat ez nekem, hogy tudatosítsam az ÉLŐ Jézust.

2010. május 2., vasárnap

Maria summa pulchra


Habár én nem vagyok a Fokolare Mozgalom[1] tagja, de aki ismer, tudja, hogy mindig is vonzódtam azon kezdeményezésekhez, amelyek fő törekvése a mindennapi, "modern", "világi" élet minél tökeletesebb Istennek szentelése.
A Fokolare karizmája többek között a názáreti Mária lelkiségéből fakad, alapítója Chiara (Klára) Lubich harmadrendi ferences szerzetesnő volt, aki küldetését a mára világméretűvé vált mozgalom megalapítására a lorettói Szent Házban elmélkedve kapta meg.
Mária hónapját úgy gondolom, tökéletes Chiara, illetve Kempis Tamás gondolataival kezdenem.

"Isten és a felebarát iránti szeretetünk kifejeződése

Mi késztet bennünket arra, hogy így tartsuk rendben lakásunkat? Ezt 1964-ben értettük meg jobban, amikor elolvastuk Kempis Tamás egyik írását. A kis Jézus születéséről, a betlehemi barlangról elmélkedve így fejezi ki magát:
„Ó! Mily hódolatra méltó hely! (…) Lelkem, lépj be az égi király e szegényes lakhelyére… Nézd csak, hogy fekszik a jászolban csendesen az Istenember…
Imádd Istent e helyen! Elmélkedj Szűz Mária kegyes szolgálatairól! Mily nagy az ő öröme, mily magasztos, ahogy a tőle született gyermeket csodálja. (…)
Tégy úgy, mintha ott lennél velük (és mondd): »Itt maradok, hogy szolgáljam az Uramat, Mária úrnőt, és védelmezőjét, Szent Józsefet. Tüzet rakok, s gondosan táplálom, elkészítem az ételt és vizet merek. Kitakarítom az udvart és a házat, minden rést betapasztok, hogy megóvjam a szél erejétől s az esőtől. (…) Ezután rózsát és liliomot szedek, (…) hogy felékesítsem a szent bölcsőt… kitárom az istálló ablakát, hogy beragyogjon a nappal világossága és leszálljanak a magasból a szent angyalok, hogy édes örömujjongással töltsék be e házat.«”[KEMPIS T.: Sermones de vita et passione Domini, In Opera Omnia III. kötet, Freiburg i. Br. 1904, 91–104. o.
Kempis Tamásnak ez az írása megértette, és ma is megérteti velünk, hogy a környezetünknek is tükröznie kell a bennünk élő tiszteletet és szeretetet.
Azt pedig tudjuk, hogy bennünk az Isten és a felebarát iránti szeretetnek kell élnie.
Tehát ebben is – mint életünk minden területén – a szeretetnek kell vezérelnie bennünket, mely arra indít, hogy eggyé váljunk a testvérekkel. Így otthonunk nem egyértelműen szegény vagy gazdag. Ha lakhelyünk a szeretet kifejeződése testvéreink iránt, lakhatunk bárhol, palotában vagy kunyhóban, felhőkarcolóban vagy parasztházban.
Általános Szabályzatunkban az is benne van, hogy lakásunknak igazodnia kell a környezethez, ahol apostolkodásunk nagy része zajlik. Erre is a szeretet ösztönöz.

Mária ízlése szerint

Gyakran visszatér az otthonnal kapcsolatos első meglátásainkban a gondolat, hogy azt „Mária ízlése szerint” tartsuk rendben.
Persze nem könnyű elképzelni, hogy milyen is lehet Mária ízlése. Azt hiszem, hogy csak akkor tudjuk ezt megérteni és megvalósítani, ha a fokolárban élők között és a Mária Műve többi tagjával olyan az egységünk, hogy fokolárunk – az adott területen – valóban Mária Műve egészének a kifejeződése, mely arra hivatott, hogy Mária jelenlétét tegye jelenvalóvá és folytassa a mai világban.
Azt, hogy a lakással kapcsolatos feljegyzések között olyan gyakran szerepel a szépség gondolata, talán azzal magyarázhatjuk, hogy Mária a „teljes szépség”.
Lakásunk legyen modern, az adott kornak megfelelő.
Nagyon fontos, hogy házaink időtállóak legyenek (sokszor Mária Műve tulajdonát is képezik), mert fenn kellene maradniuk, mint a bencés apátságoknak, amelyek mind a mai napig állnak annak ellenére, hogy az idők folyamán sok ezer szerzetes megfordult falaik között.
A házak ugyanis visszatükrözik, hogy mi Isten terve az ott élő családról, és akiket Isten a századok során meghív oda, szobáról szobára járva még jobban meg fogják érteni, hogyan éljék meg életük egyes aspektusait, amit a lakás építésénél és beosztásánál elődeik már szem előtt tartottak. Így maga a lakás is segítségükre lesz, hogy életük egyetlen területét se hanyagolják el."

A kolostor illata

... azonban bizonyos értelemben templomnak is kell lennie, az élő Isten templomának. Nem a képek miatt (persze itt is vannak képek, mint általában minden családban), hanem Isten állandó, csendes, építő és termékeny jelenléte folytán, aki jelen van a Jézus nevében összegyűlt emberek között.
Ezzel kapcsolatban az ötvenes években írtam egy cikket. Hasznosnak tartom, hogy idézzek most belőle a témához kapcsolódva:
„Úgy gondolom, nincs olyan férfiszív, és még kevésbé női szív, amely legalább egyszer, főként ifjúkorában, ne érezte volna a kolostor vonzását.
Nem az elzárt életforma iránti vonzódás ez, hanem inkább az iránt, ami ott a falak közt összpontosul, s melynek harmóniáit a távolból is hallani lehet. (…)
E közösségek úgy ragyognak a világban, mint sötét éjben a csillagok, és sugározzák Isten jelenlétének fényét. (…)
Csönd borítja ezeket a házakat (…), de a mennyei élet titokzatos erejénél fogva mégis megszólítják az emberek szívét, és az Istennel való egység boldogságáról beszélnek, amelyet mindenki áhít.
A fokolár is, ez a világ házai közt elvegyülő kis lakás, a kolostor illatát árasztja. A fokolár falai is a világban élő Isten erődítményei, a béke országát ölelik körül.
Varázsából semmit nem vesz el a televíziók szomszédból beszűrődő hangja, az autók zaja vagy a járókelők fecsegése. A kölcsönös szeretet, mely jelenvalóvá teszi Jézust a testvérek között, teljes lényüket magával ragadja, és nemcsak megszenteli a falakat, mint egy apátságét, hanem ünnepélyessé is teszi, mint egy templomot. Ha a ház lakói asztalhoz ülnek, a szertartás édességével tölti el őket; ruhájukat a megszentelt habitus illatával hatja át. A csengőszó vagy a telefon az újabb testvérekkel való találkozás örömét jelzi, mely megtöri, ugyanakkor erősíti Istenben való egységüket.
Énjük hallgat, ezért valaki Más szól belőlük. Önmagukat kioltva új fény gyullad bennük, mely mindent beragyog, túllépi, és szinte megszenteli a falakat, melyek Krisztus Testének egy élő sejtjét ölelik körül. Mások is jönnek a fokolárba, hogy velük együtt keressék az Urat, s ebben a közös, szeretetteljes keresésben egyre erősebb lesz a láng, s egyre szebben cseng az isteni dallam. Krisztus az otthonuk, a kolostoruk, a szívekben és a szívek között élő Krisztus.”


[1] Hivatalos neve: Opus Mariae, a fokolare szó "családi tűzhelyet" jelent.

2010. május 1., szombat

Súlyponteltolódás

"Mindent Isten nagyobb dicsőségére" - a latin változatban általában már csak az AMGD marad, és az Omnia eltűnik (de nincs kétségem afelől, hogy odaértik). Talán szerencsés, hogy magyar nyelvű egyházban élek, mert eleddig én is csak az "Isten dicsőségére" figyeltem.
A szombati munka csöndjében döbbentem rá a mondat igazi súlyára, a "mindenre". Hogy valóban, teljesen, és kizárólagosan mindent Isten dicsőségére kell tenni. Nem csak az imákat, a templombajárást, a szentségek vételét, hanem a tanulást, a mosogatást, a bicikliszerelést, a tescos árufeltöltést, egyszóval tényleg a mindent, kivétel nélkül úgy kell végezni, hogy az Isten dicsőségére váljon.
Leírva ez banális.
Nem is írni kell, hanem élni, és 10 óra teljesen értelmetlen, ostoba és alulfizetett munkát is így végezni végig.

Rembrandt: Szent József és a Gyermek Jézus

2010. március 12., péntek

Új kérdések a katolikus hitről?

A következő tanulmányt több okból is idézésre méltónak találom.
Az egyik legfőbb ok, hogy a cím, ami alatt 1935-ben megjelent, nem túl kifejező: A katolikus irodalom problémái. Íróját is csaknem teljesen elfeledték szülővárosán, Szegeden kívül. Sík Sándor költő, piarista szerzetes a Szegedi Tudományegyetem magyar irodalom tanszékén tanított irodalomtörténetet és esztétikát, majd a Vigilia folyóiratot szerkesztette haláláig.
A pontosan 85 éve publikált cikk túlnő témáján, és olyan kérdéseket feszeget, amelyek ma is nagyon aktuálisak, ezt bizonyítandó néhány, az elmúlt hónapban nekem szegezett kérdést teszek fel most Sík Sándor tanulmányának. Lássuk, mit válaszol ő:


Mit értsünk az alatt, hogy egység a sokféleségben?

"Újból megtetszik, milyen messze járnak a katolikum ismeretétől, akik olyan sommás banalitásokkal vélnek valami lényegest mondani róla, mint "naív" vagy dogmatikus, vagy egyházias kötöttség stb. Persze hogy a katolikus egyének közt vannak naív és kötött lelkek is (a katolikus művészek közt már vajmi kevés lesz ilyen!), naivságuk vagy kötöttségük azonban vérmérsékletükkel, tehetségük fokával vagy lelki alkatukkal függ össze, de semmi köze a katolicizmushoz Az egyetemesség gazdagsága a típusok tarka változatosságát is magában foglalja. Az egy katolikumot egyénileg kell átélni, tehát árnyalatokban annyiképpen élhető át, ahány egyén van. A naív lélek naívul élheti át a katolikum mélyeit: mint a közismert olajnyomaton a kisgyerek, mosolyogva jár órangyarlának szárnyai alatt a szakadék felett. Az egyensúlya vesztett romantikus katolikuserőforrást talál a maga szüntelen belső harcaira, megnyugvást a kimerültség óráiban és új lendületet örök újrakezdésében A klasszikus lélektípus ösztönös megérzéssel köszönti benne az egyetemes és végleges Rendnek birodalmát és biztosítékát, és belőle merít örökifjú erőt az éltető egyensúlynak mindennap újra kivívására. A legprimitívebb és legbonyolultabb lélek egyaránt megérzi és megkapja tőle azt, ami éppen neki való, amitől ő tud fejlődni, növekedni, önmagává, szerves, kerek, elelven egésszé lenni.

Miért nem kedveli korunk a katolicizmust?

Legnehezebben a nyárspolgári adottságú emberfajta tud beilleszkedni. Eleinte kecsegtető számára a rend, a megszokás, a szellemi kényelmet ígérő tekintély; megpróbálja magához kényelmesíteni és szelídíteni a katolikus követelések kemény és heroikus motívumait. Ideig-óráig talán sikerül is elringatnia magát egy biedermeyer-vallásosság édeskés szentimentalizmusába, de előbb-utóbb riadtan lesz kénytelen tapasztalni, hogy földrengéses talajon heveredett le, ahol rendszeres és erőteljes rázkódások ébresztik újra meg újra, míg csak meg nem keményíti magát, vagy máshová nem költözik.

Miért van az, hogy egy formálisan katolikus országban (népszámlálási adatok) alig akadunk vallását komolyan gyakorló hívőkre?

Súlyos félreértés a katolicizmusról mint "készen kapott világnézetről" beszélni. Ez az evangéliumi rejtett kincs, amelyre úgy kell rábukkanni, a megtalálás után pedig mindent odaadni érte, hogy magunkévá tehessük. Kereszténynek nem lehet születni, csak újjászületni, a lélek újjászületése pedig a kegyelem titkos fakadásain túl izgalmas, bonyolult, drámai tevékenység, amely mindennap újra kezdődik, amelyben a belső ember, a kegyelem szüntelen segítő és gyötrelmes boldogsággal ösztökélő lendítései a mysterium iniquitatis koncentrikus támadása közt, mindennap birtokba veszi és egyensúlyba rendezi önmagát, Istent, a mindenséget. Hányféle formája van csak a hitre való eljutásnak is! A pillanatnyi kegyelmi megvilágosodástól és a családilag örökölt életformába való csendes besimulástól az évtizedes belső harcok után való lassú konverzióig; a változatoknak milyen ezer árnyalatú a színskálája! De abban valamennyi megegyezik, hogy egy sincsen vesékig ható egyéni szenzációk, megsemmisülések és feltámadások nélkül, és egy sem "intézi el" egyszeri lelki aktussal egyszer s mindenkorra a léleknek az arkangyallal való harcát. Katolikussá lenni annyi, mint fermentumot fogadni a lélekbe, amely magában hordja a szent nyugtalanság csíráit: egy egész életre bőven elégséges élet-, mozgás-, fejlődés-, erjedés-, boldogság-, szenvedés- és küzdelemanyagot. "Oh, keves barátom, ha majd egy napon befogadja Istent, olyan vendéget fogad be, aki soha nem hagyja nyugodni" - írja Claudel Jacques Riviere-nek."

  • Kereszténység és irodalom, szerk. Rónay László, Bp., 1989. (229.o-231.o.)



2010. március 8., hétfő

A papok éve - Kis Szent Teréz


Kis Szent Teréz imája a papokért


Jézus, örök főpap!
Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában,
ahol senki sem árthat nekik.

Őrizd meg szeplőtelenül fölkent kezüket,
melyekkel naponta érintik szent testedet.


Őrizd meg tisztán ajkukat,
mellyel kimondják az átváltozás szavait

Őrizd meg tisztán és minden földi érdektől mentesen szívüket,
melyeket dicsőséges papságod magasztos pecsétje ékesít.

Növeld bennük az irántad való szeretetet és hűséget,
mentsd meg őket a világ mételyétől.

A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt
add meg nekik a lelkeket átváltoztató erőt is.

Áldd meg munkájukat bő terméssel
és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját.

Amen.


"Hivatásomat Itáliában értettem meg. Megérte, hogy ilyen messze mentem ennek a hasznos ismeretnek a megszerzésére...
Sok szent pappal voltam együtt egy hónapig és láttam, hogy -- jóllehet magas méltóságuk az angyalok fölé emeli ôket -- nemkevésbé gyenge és törékeny emberek... Hogyha azoknak a szent papoknak viselkedése is arra vall, hogy nagyon rászorulnak az imára, akiket Jézus Evangéliumában »a föld sójának« nevez, mit mondjunk akkor azokról, akik lanyhák? Nemde Jézus azt is mondta: »Ha a só ízét veszti, mivel fogják megsózni?«
Ó Anyám! Milyen szép a hivatás, amelynek célja megôrizni a lelkeknek szánt sót! Ez a Kármel hivatása. Imáink és áldozataink egyetlen célja az, hogy az apostolok apostolai legyünk. Imádkozzunk érettük, mialatt ôk szavukkal és fôleg példájukkal a lelkeknek az Evangéliumot hirdetik... Abba kell hagynom. Ha tovább is errôl a tárgyról beszélnék, sohasem fejezném be!...''
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...