2013. január 5., szombat

Koraérettség

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testéverek (1880)
"Aljosa felkacagott: 
– Hát ez hogy sikerült és mikor? Hisz maga még, úgy tudom, csak tizenhárom éves! Kolja szinte összegörnyedt.
– Először is: nem tizenhárom, hanem tizennégy, két hét múlva tizennégy – mondta fülig pirulva – másodszor pedig: sehogy se fér a fejembe, mit számít itt a korom. Az a lényeges, hogy mi a meggyőződésem, nem pedig az, hogy hány éves vagyok. Nem igaz?
– Ha idősebb lesz, maga is látni fogja, milyen jelentősége van a kornak a meggyőződést illetően. Az is felötlött bennem, hogy nem a saját szavait mondja – válaszolt szerényen és nyugodtan Aljosa, de Kolja hevesen közbevágott [...]:
– Engedelmet, azt hiszem, maga kisfiúnak néz engem – vicsorgott ingerülten Kolja. – Egyébként ne gondolja, hogy én már olyan nagy forradalmár vagyok... Ha beszélek is Rakityinnel Tatyanáról, azért még korántsem vagyok híve a nők egyenjogúsításának. Én elismerem, hogy a nő alárendelt lény, és engedelmeskednie kell. Les femmes tricotent – ahogy Napóleon mondta – folytatta gúnyos mosollyal Kolja –, és legalábbis ezt illetőleg teljesen osztozom ennek az álnagyságnak a meggyőződésében. És például én is úgy vélem, hogy hazánkból Amerikába menekülni – aljasság; sőt az aljasságnál is rosszabb – ostobaság! Miért megy valaki Amerikába, mikor itt nálunk is sokat használhat az emberiségnek? Éppen most. Rengeteg alkalom van a gyümölcsöző tevékenységre. Ezt válaszoltam.
– Hogyhogy ezt válaszolta? Kinek? Magát talán már hívta valaki Amerikába?
– Bevallom, csábítgattak, de én visszautasítottam. Ez persze köztünk maradjon, Karamazov, hallja? Senkinek egy szót se. Ezt csak magának mondom. Egyáltalán nem óhajtok a Harmadik Ügyosztály karmai közé kerülni, és a Lánchídnál venni leckéket... Min nevet? Csak nem gondolja hogy én most összehordok itt most mindenféle hetet-havat? ("Mi lenne, ha megtudná, hogy az apám szekrényében a Kolokolnak csupáncsak ez az egy száma van meg, és ebből sem olvastam többet?") – villant át Kolja fején és megborzongott.
– Ó, nem, egyáltalán nem nevetek, és nem gondolom, hogy összehord itt nekem mindenfélét. Épp az a bökkenő, hogy nem is gondolhatnám ezt, mert sajnos mindez színigaz! Mondja csak, Puskint olvasta már, mondjuk az Anyegint?... Mert az imént Tatyánát említette.
– Nem, még nem olvastam, de el akarom olvasni. Nekem nincsenek előítéleteim, Karamazov. Én meg akarom hallgatani mind a két felet. Miért kérdezi?
– Csak úgy...

[A beszélgetés a kisfiú haldokló barátjára terelődik, akit Kolja hiúságból nem látogatott meg eddig. A beteg abban a tudatban volt, hogy megölte Kolja kutyáját, miközben annak semmi baja nem lett.]


– Különben hát úgy kell nekem: hiúságból nem jöttem el, önző hiúságból és aljas konokságból... Most már látom ezt; én sok tekintetben gazfickó vagyok, Karamazov!
– Nem, maga remek jellem, noha már megmételyezték, és nagyon is megértem, miért tehetett olyan nagy hatást erre nemes szívű és betegesen érzékeny fiúra!
– ... Ó, Karamazov, én roppant szerencsétlen vagyok! Néha az isten tudja, miket képzelek; azt, hogy mindenki nevet rajtam, az egész világ, és olyankor képes lennék felforgatni a dolgok egész rendjét.
– És gyötri a környezetetét – szólt elmosolyodva Aljosa.
– És gyötröm a környezetemet, kivált édesanyámat. Mondja Karamazov, nagyon nevetséges vagyok most?
– Ne gondoljon ilyesmit, ne is gondoljon erre egyáltalán! – kiáltott fel Aljosa. – És mit jelent az, hogy nevetséges? Ó, hányszor nevetséges az ember, vagy hányszor látszik annak. Ezenkívül manapság majdnem minden tehetséges ember fél attól, hogy nevetségessé válik, és amiatt boldogtalan. Engem csak az lep meg, hogy maga már ilyen korán kezdi ezt érezni, bár egyébként régóta tapasztalom másoknál is. Manapság szinte már gyermekek is szenvednek emiatt. Ez már-már kész őrület. Ebben a hiúságban az ördög öltött testet, és belebújt az egész nemzedékbe, igenis, az ördög – tette hozzá Aljosa, egyáltalán nem mosolyogva, ahogy Kolja gondolta volna, aki merőn nézett rá –, vagyis olyan, mint nagyon sokan, csak hát nem kell olyannak lenni, mint mások; erről van szó."

Aljosa Karamazov (1958-as filmváltozat)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...