"Ezért írja ugyanezen igazság ragyogó szószólója, az Apostol: Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással (2Tim. 4,2).Emiatt többször gondoltam arra, hogy Isten dicsőségére és a lelke megnyerésére, valamint, hogy prédikátoraink bőségesebb gyümölcsöt szüreteljenek, s a nép épüljön, hozzálátok ehhez a fáradságos munkához[...]. Tudom ugyanis, hogy mit mond a Bölcs: Mert a jó munkának dicsőséges a gyümölcse (Bölcs. 3,15). Cassianus Az atyák beszélgetései című műve tanúsága szerint „Boldog az a munka, amit Isten szolgálatára vállal valaki, mert ha a teste el is fárad tőle, lelke fenségesen felfrissül”. Eddig ő. Ha féltem is egy ilyen nehéz munka vállalásától, egyrészt, mivel visszatartott erőm csekélysége, másrészt tudásom és tehetségem elégtelensége, valójában erősebben sürgetett és vonzott a lelkek buzgósága iránti szeretet, ráadásul a Jóisten rendelésére rákényszerített erre elöljáróim parancsa is és a köteles engedelmesség. Bizakodván tehát Isten segítségében és a Szentlélek kegyelmében, országunk egyszerű népének képességei szerint egyszerűbb stílusban akartam a nagy tettet véghezvinni. Elhatároztam, hogy művemnek – bár nem nagy jelentőségű – a Szentbeszédek gyümölcsöskertje címet adom, mert ahogy egy gyümölcsöskertben különböző fák, gyümölcsök és virágok vannak, így e műben is sokféle beszéd található, különböző tanítások virágai, s az isteni misztérium üdvös gyümölcsei."
Boldog Temesvári Pélbárt OFM (1492-ben)
Minden keresztény előtt, aki szólásra emelkedik vagy írásra vetemedik, ott lebeg Jézus intése a meggondolatlanságokat fecsegő farizeusokhoz: "az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak." (Mt 12,36).
Ugyanakkor, akinek olyan mesterséget adott Isten, amelynek a szó az eszköze, kénytelen magába tekinteni a tálentumukat felhasználó szolgák példabeszéde kapcsán: vajon ő (jól) kamatoztatja-e képességeit.
Nem a magunk erejéből és méltóságából vagyunk világító lámpás, és ha az alázatosság názáreti köpenye alatt szeretnénk megbújni, kénytelenek vagyunk megvizsgálni indítékainkat: vajon nem-e lustaságból és helytelen önismerettől vezérelve rejtjük el fényünket.
Én magam nagyobb veszélyben érzem magam azokban az esetekben, amikor Jézussal és az apostolokkal együtt szeretnék "mindennap tanítani a zsinagógában", hiszen sokszor tapasztaltam magamban hírnév utáni szomjat és irigységet a munkatársaim irányában.
Ezért ezt a bevezetőt éppúgy írom magamnak is, mint kedves Olvasómnak.
Túl minden elméleti megfontoláson, összeszedtem a legfontosabb okokat, amiért elkezdtem ezt a blogot írni:
1.) Nyilvánvalóan az első és legfontosabb indok, hogy én magam sokat köszönhetek különböző keresztény blogoknak és blogíróknak. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg soha nem jutott volna eszembe a blogírás mint missziós lehetőség.
2.) Ennek ellenkezője is igaz: különböző, kereszténységről, szerzetességről hazugságokat terjesztő blogok tömkelegébe is belefutottam, főleg íróik buzgósága volt rám megrendítő hatással: rendszeres és következetes bejegyzések éveken keresztül... És én eközben mit csinálok?!
3.) Blogírásra késztettek a különböző baráti és egyéb beszélgetések során felmerülő kérdések, elszórt megjegyzések, amelyek az adott pillanat hevében megválaszolatlanul maradtak. Azután később, amikor a téma már régen nem volt aktuális az adott körben aktuális, egy-egy olvasmányban, elmélkedésben, imában világossá váltak a válaszok. Azt vettem észre, hogy ezek a felvetések és kérdések több embert is foglalkoztatnak, ezért jó ötletnek gondolom ezeket megosztani.
4.) Kisgyerekkorom óta írogatok, de ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy utoljára kisgyerekkoromban volt olyan, hogy készségszinten "jól" is írtam. Azonban az elmúlt évtizedben Isten úgy alakította az életemet, hogy lassan elfogadom hogy foglalkoznom kell ezzel az eltemetett képességemmel.
5.) Nálam minden (plublikus) írás (is) szorosan kapcsolódik az aszkézishez. Nehezen, és első nekifutásra ügyetlenül fogalmazok, illetve különböző okokból kifolyólag hajlamos vagyok a prefekcionalizmusra és a szorongásra. Ezek a dolgok nem csak látható és mérhető munkámban akadályoznak, de sokszor az rátelepednek az Istenkapcsolatomra is. A blogra fordított idő beosztása szintén komoly feladat (és a 21. századi fiatalság nagy feladata): virtuális tevékenységem ne menjem a "valóságos" életem (emberi kapcsolatok, imádság) rovására. Mégha más növekedéséhez ez a blog mégsem járulna hozzá, a sajátomhoz mindenképp. Saját életszentségünk elérésénél pedig - hangozzék bármilyen paradoxul is - többet nem tehetünk senkiért.
6.) Tanúságot tenni Isten szeretetéről. Amellett, hogy nem vagyok kiemelkedő irodalmi tehetséggel megáldva, valószínűleg olyan dolgokat sem tudok mondani a hitet illetően, ami ne lenne már valahol, valaki által (netán sokkal kifinomultabban) megírva. Viszont Isten minden embert egyénként hívott meg örök Országába, és ebben a blogban egy ilyen Isten által meghívott egyéni élet irodalmi, történelmi, művészeti és teológiai tájékozódása mutatkozik meg (és itt vállalni kell a naplókra mindig jellemző töredékességet és hiányosságot). "A szív bőségéből szól a száj." - hogy ez éppen mennyire valósul meg egy-egy bejegyzésben, azt az olvasóra bízom. Éppen ezért ez az ok sokkal inkább cél, és méginkább kihívás. Még tovább lépve: kihívásként része a legnagyobb és "legjobb" kihívásnak, célként pedig minden keresztény életcéljának, amely önmagunk (és ezáltal munkánk) teljes átadása Istennek.
.jpg)
