2012. január 19., csütörtök

"Imádkozni Orbán Viktorért?"

Tudom, nem vagyok túl naprakész (és itt nincs mentség, ezt a modern médiák, különösen a blogolás nem csak lehetővé teszik, hanem minőségi kritériumként elő is írják), mivel csakúgy peregnek... ha nem is a politikai események, de a politikai gyalázkodás épp aktuális témái óráról órára változnak. Némi megállás csak ott tapasztalható, ahol a valóságalap kirívó (azt hiszem, elég annyit írnom most, hogy "plágium").

Az elmúlt decemberi hónap során megtapasztaltam azt, hogy internet (és mobil) nélkül is lehet (egy nem is akármilyen) teljes életet élni, erre a hónapra az a belátás jutott, hogy bár sok ostobaságtól mentesül az ember, de az a sok ostobaság, amely felelőtlenül elhangzik és leíródik, nem csak valakiknek készül, hanem valakik által is.

9 napja láttak napvilágot azok a cikkek, amelyek azzal foglalkoznak, hogy egy csepeli plébános és a helyi polgármester felhívást intézett a... híveihez/ polgárokhoz.
Olvasgattam ezeket és a hozzászólásokat is, és megdöbbentett mekkora kavarodás van az emberek fejében a közbenjáró imádsággal (tehát amikor másokért imádkozunk) kapcsolatban. (Legalább akkora, mint a csepeli buzdítás kiadójának a magyar helyesírás szabályait illetően).

Miért kell imádkozni Orbán Viktorért?

Az, hogy a kereszténységben fontos imádkozni másokért, nem részletezem, ennek az interneten is tucatnyi irodalma van (a katolikus tanítás itt elolvasható). A kérdés itt a személyen van, mint ahogy a csepeli felhívással foglalkozó cikkek is erre helyezték a hangsúlyt, sőt enélkül nem is lenne semmi hírértéke a dolognak.
Elsősorban azért, mert Krisztus érte is meghalt. Krisztus minden emberért meghalt. Természetesen nem imádkozhatunk mindenkiért személy szerint, elég csak azokért, akikért valami miatt fontosnak tartjuk vagy érezzük a közbenjáró imádságot. Ők általában szívünkhöz közel álló emberek, családunk, rokonok, ismerősök, barátok, beteg emberek, stb..., ezt általában úgy éljük meg, hogy Isten ránk bízta őket, ránk bízta azt, hogy ily módon segítsünk nekik. Én megértem, ha Orbán Viktor sokaknál nem szerepel ezen a "listán", de ettől még fontos tudatosítani, hogy Jézus minden emberért eljött és meghalt.
Másodsorban pedig azért, mert a miniszterelnök, amely pozíció sok hatalommal jár együtt, és egy-egy cselekedete az egész népre döntő hatással van. A hatalom pedig mindig megkísértett állapot. Minél nagyobb hatalma van valakinek, minél többekért felelős, annál erősebb a kísértés. Ha a nagyhangú véleménynyilvánítók legalább pár misén részt vettek volna (vagy az egyház hivatalos imádságán), akkor tudhatnák, hogy számtalanszor szól a misekönyörgés az állami vezetőkért, és a zsolozsmában is rendszeresen imádkozunk értük. A vezetőért, és az államfőért külön mise is mondható.

És hogyan imádkozzunk érte?

Az csepeli "ókeresztény áldóima", bár a körítése tartalmaz számos olyan elemet, amely félreértésre adhat okot (például a bevezető szöveg azt sugallja, hogy az ellenzék ellen kell imádkozni, és nem Orbán Viktorért), mind tartalmilag, mind megfogalmazásában igen igényes.
Logikus azt gondolni, hogy leginkább az "ellenzékben ülő" keresztényeknek lehet nagy hasznára. Őket a lelkiismeretük eddig arról győzte meg, hogy a miniszterelnök "néhány" lépése nem szolgálja az ország üdvét. Pusztán a szociálpszichológiai tényezőket mérlegelve vajon kik mások tudnák buzgóbban kérni Istent, hogy végre teljesen az Úr vezesse Orbán Viktort? Hogy ne engedjen a kísértésnek, ne éljen vissza a hatalmával? Hogy ne cselekedjen soha indulatból, kilátástalanságból, hanem a vigasz állapotában (amely Szent Ignác szerint is a legalkalmasabb állapot a döntéshozatalra)? Hogy Isten áldása legyen rajta, ami mindig ugyanarról szól Ábrahám óta: Megáldalak, hogy áldást hozz a földre?
Azok a hívő embereknek ugyanis, akikben a kétely árnyéka sem merül fel, hogy Orbán Viktor netán néha rosszul döntött volna, úgyis inkább hálaadó ima után néznek, ha pedig egyesek úgy gondolják, hogy soha nem hibázott és nem is hibázhat és ezt az országot tökéletesen vezeti, vezette és vezetni is fogja, azoknak felhívnám a figyelmét többek között a bálványimádás veszélyeire.

2011. november 14., hétfő

Novemberi tavasz a Föld túlsó felén

"Nézzétek a mezők liliomait!"
Jézus az isteni gondviselésről mondott példabeszédében arra hív minket, hogy figyeljük meg a teremtést, és a megfigyelt jelenségekből vonjunk le következtetéseket azok Alkotójára vonatkozóan. Aki egyben a mi alkotónk is...

A chilei atacama-sivatagban 20 éve nem látott virágzásnak lehettek szemtanúi azok a kevesek, akik beléphettek a nemzeti parkba (a látogatáshoz engedély szükséges).

A sivatagról meglepően sok tapasztalata van a keresztény lelki hagyománynak.

A Biblia írói, szerkesztői  Babilonban és a Templom körüli műhelyekben konkrét élményeikből indulhattak ki: a sivatag jelölte ki valós életterük határait. 
Ahol a sivatag elkezdődött, ott véget ért a mindennapi élet.
A Bibliában a sivatag...
 ...a száműzetés, a reménytelen vándorlás helyszíne.
... a büntetésé.

"A fáraó azt fogja gondolni: 
Izrael fiai eltévedtek az országban,
a puszta körülzárta őket."
(Kiv 14,3)
A sivatag a választott nép konkrét történelmi tapasztalata (Kiv 14,11-12Mtörv 8,2), amelynek keretében kinyilatkoztattatott a sivatagban vándorló ember szakrális tapasztalata.

"[Isten] a pusztában találta meg őt,
a félelem helyén, a zord magányosság földjén. 
Körülvette, és tanítgatta,
és mint a szeme fényét, úgy őrizte" 

...a bűnbánat,
az elvonulás,
...a megkísértés, a gonosszal való harc színtere.

"a pusztába kiáltó szó vagyok!" (Lk 1,80; 3,4)

A sivatag Jézus földi életének is konkrét részévé lett.

"és a Lélek a pusztába vezette"(Lk, 4).

Neki nem volt mit megbánnia,
nem volt mitől megtisztulnia,
hanem csak...

"[Jézus]ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni

 gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan 

mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt."
(Zsid 4,15)
A sivatagban nem találkozunk más emberekkel.
A sivatag magányában nem találkozhatunk...
csak az ördöggel,
és csak az Istennel,
és saját magunkkal.
Magyarország évi átlag csapadékmennyisége 1000 mm körül van.
Az itteni mezők, rétek semmit sem érzékelnek abból, 
ha ez egy évben 50 mm-rel több vagy kevesebb.
Az Atacama-sivatagban átlagosan 1 mm-nyi csapadék esik évente.
Ezt a felmérhetetlen gazdagságot az okozta,
hogy az El Ninonak köszönhetően
 50 mm-re emelkedett.

A lakott terület határában kezdődő sivatag üressége
olyan üresség, amely képtelen arra, hogy önerejéből teremjen,
de képes arra, hogy befogadjon, és a
legkevesebből is a legbőségesebb termést hozza.
A sivatag nem más, mint a szerzetes lelke, amely várja, hogy Krisztus virágba borítsa.
Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék,
ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! 
Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon!
Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége;
meglátják ők az Úr dicsőségét,Istenünk fenségét. Iz 35,1-2

2011. november 6., vasárnap

A pápa novemberi imaszándéka

***
Az alábbi linkeken tájékozódhat az aktuális imaszándékokról:


***

Kopt kereszt
   Általános imaszándék:
   hogy a keleti katolikus egyházak tiszteletreméltó hagyományait    az egész egyház szellemi kincseiként ismerjék el és becsüljék          meg.
   Missziós imaszándék:
   hogy az afrikai kontinens találja meg Krisztusban az erőt, mely      által a kiengesztelődés és igazságosság útját járja, ahogy a                                           Második Afrika-Szinódus javasolta

Több helyen a magyar (és pl. angol) médiában csupán "keleti egyházak" szerepelnek, de ez hiányos. Nem tudom honnan származik, de például a rangos Catholic News Agency vagy a magyar Pápai Missziós Művek is csonkán említi a novemberi imaszándékot. Ugyanezen intézmény vatikáni honlapja vagy az EWTN már "keleti katolikus egyházakat" ír, számomra mérvadónak a Vatican Information Service tűnt.
Természetesen nem vagyok olyan elvetemült, hogy általában leellenőrizzem az imaszándékok fordítását :). Csupán egy angol blogon feltűnt a különbség és utánaeredtem.

Keleti katolikus egyházak alatt azokat az egyházakat értjük, amelyek közösségben vannak a római Apostoli Szentszékkel. Tehát elismerik a pápa primátusát, a katolikus hitvallást, az összes katolikus zsinatot, stb... Ugyanakkor nem csak megtarthatják, de az Orientalum Ecclesiarum zsinati dokumentum értelmében meg is kell tartaniuk sajátos hagyományaikat és lelkiségüket. (Konkrétan például saját liturgiájukat, a papok házasodását, vagy nemzeti nyelv használatát -- hogy mit tarthattak meg és mit nem, az általában a visszatéréskor fennálló történelmi szituációtól, az abba beleágyazódott igényektől és érdekektől függött. Például a román görög katolikusok az egyesüléstől fogva nemzeti nyelven tarthatták a szent liturgiát /bár azt már előtte az orthodox pátriárkájuk is tiltotta/, ugyanakkor a magyar görög katolikusoknak a magyar nyelv liturgius használatát majdnem egy évszázados harc után engedélyezte Szent X. Piusz pápa.)
Keleti katolikus egyházak például a Magyar Görög Katolikus Egyház, az Örmény Katolikus Egyház, vagy Afrikára gondolva a Kopt Katolikus Egyház is. Pontos felsorolásuk megtalálható a wikipédia jelenlegi változatában.
Szép dolognak találom, hogy pont ez a novemberi imaszándék, ugyanis október utolsó napján emlékeztünk meg az egyetlen magyar keleti katolikus szentről, Boldog Romzsa Tódor görög katolikus mártírról.

Az internetes böngészés közben találtam egy nagyon tartalmas oldalt a történelmi Magyarország görög katolikus örökségéről, illetve az imádsághoz ajánlom a Szent Efrém Férfikar énekeit.

A görög katolikus esküvő sajátos része: a koronázás

2011. november 2., szerda

Halottak napja

Szent Ambrus püspök több mint ezerötszáz éves gyönyörű vigasztaló szavai (az olvasmányos imaórából):


"A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.
A léleknek ezért már kötelessége elkerülni a görbe életutat, a földi test szennyét, és a mennyei kincsre kell törekednie, bár csak a szenteknek osztályrésze, hogy Is­ten színe elé jussanak, és mintegy hárfaszó melle di­csérjék őt, amint a prófétai szóból tudjuk: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne-tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul (Jel 15, 3-4), hogy lássa a te menyegződet is, ó, Jézus, amikor a mindenség öröméneke közben a földről az égbe vezetik a menyasszonyt, aki már nem a világ lekötelezettje, hanem teljesen a lelkieké, hiszen hozzád jut el minden ember (vö. Zsolt 64, 3)."

"Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával, így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe."

 Hubert és Jan van Eyck: A bárány imádása (1432)
(Körbeveszik a megváltott emberek Jel 15)
A feltámadás tényét nehéz elfogadnunk, hiszen a "világ", ez a mai fogyasztói társadalom is, mindent elkövet, hogy elvegye a reményünk attól, hogy a halál nem mindenható. Arra próbál minket rávenni, hogy ebben a hazug tudatban életünket ez alapján, múlandóságunk alapján rendezzük be: éljük ki magunkat, amíg lehet, félretéve minden ésszerű korlátot, vásároljunk annyit, amennyit csak lehet, főleg ha akciós, hiszen ki tudja, mikor és meddig juthatunk hozzá legközelebb, higgyük el, hogy 2012-ben itt a világ vége, legyünk vevők az ebből készült sok könyvre, mozira és újságcikkre, költsünk, fogyasszunk most azonnal (nem csak anyagi dolgokról van itt szó, hanem menjünk akciós nyaralásra, vessük bele magunkat mindenféle facebook-sorsolásba válogatás nélkül), és ne adjunk belőle senkinek semmit, legfeljebb ha érdemes rá (például iskolába járatja a gyerekeit vagy közmunkát végez). És persze lehetőleg felejtsük el, hogy előttünk is éltek emberek itt a földön, és nem csak réges-régen (mint ahogy számos kultúrproduktum foglalkozik intenzíven valaha volt kultúrákkal), hanem közvetlenül előttünk is: voltak szüleink, nagyszüleink, rokonaink, akik már nincsenek köztük, de felejtsük el, hogy hiányoznak, hogy van bennünk valami, valami olyan "mag", mélyen belül, amit nem-keresztény közegben nehéz léleknek nevezni, mert ez a valami nem arra vágyik, hogy megjósolják neki a jövőt, kicsinyes kielégülésnek találja, hogy gyermekei sorsa felől egy aurafotó nyugtassa meg, és túl általánosnak érzi a legrészletesebb horoszkópokat is.
 Egy belső vágy mást keres bennünk, de olyan hamar eltéríthető, és olyan hamar el is akarják téríteni, hogy menjen be egy BurgerKingbe, nézzen meg egy jó filmet, aztán többet és még többet, igyon (de mindig újabb és újabb márkájú koktélokat, söröket), stb.... Valami olyat keresünk, ami kisebb, mint a "kozmikus energiák", ami igazabb, mint a felszínes barátságok, amelyeket a mai társadalom küzdelem nélkül elénk ad, valamit, amihez egyre nehezebben találunk...
A 20. század az értelmetlenség- és magányérzet igazolására komoly apológiákat dolgozott ki, leginkább művészeket, filozófusokat, újságírókat, stratégiai intézeteket bízott meg ezzel a feladattal. De ezek az elméletek folyton változtak, soha nem bizonyultak elégségesnek, elfogadhatónak. Erre magát az állandó változást és bizonytalanságot kezdik az új bálványnak tekinteni.

Krisztus tanítása mást mond. Azt hirdeti, hogy nem vagyunk egyedül, és a halál nem a teljes megsemmisülés, ezáltal az életnek is értelme van. Hogy volt, van és mindörökké lesz egy Isten, aki minket személyenként elgondolt, már születésünk előttről ismer, és azt szeretné, ha örökké az Ő boldog közösségében élnénk. De ez a közösség bár elképzelhetetlen, de nagyon ránk szabott, ott lehetnek a barátaink, a rokonaink,* minden szerettünk, és hogy a halál szükségszerű, de ezentúl, csak hinnünk kell, és akkor szükségszerű a feltámadás is. És hogy megértsük azt, hogy hogyan kell ehhez élnünk, mit jelent a hit Őbenne, elküldte egyetlen fiát, ráruházta mindannyiunk békét és hagyta meghalni (pedig Ábrahám fiát nem engedte), kiengesztelve mindent mindennel ezen a földön. 
Sokat írtam arról, hogy manapság hogyan és miért nem hihetnek az emberek a feltámadásban, a szentek közösségében, a holtakért végzett imádság fontosságában, és Krisztusban. Manapság Krisztus már nem botránykő, hanem eltusolt, eltorzított igazság. A feltámadás kapcsán természetesen támadhatnak kételyeink, mint ahogy Istennel szemben is fel-felmerülnek életünk folyamán kételyek. De ezek a keresztség szentségéből fakadóan, Isten kegyelme miatt legyőzhetők, hiszen akkor megkaptuk az Egyház hitét.

Két évezreddel ezelőtt Pál is hasonló ellenállásba ütközött:

 "Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül."

* Természetesen ekkorra már nem fogunk megkülönböztetetten szeretni senkit - ez amit nem tudunk elképzelni és természetesen a magunk erejéből megvalósítani sem.

2011. október 30., vasárnap

Miért szeretek rózsafüzért imádkozni?

Eleinte idegenkedtem a rózsafüzértől, sőt, ha szabad így fogalmaznom, egyenesen undorodtam tőle. Megtestesítette számomra az összes negatívumot, amit a (helytelen és így nem valódi) vallásos élethez kapcsoltam: a babonaságot, a butaságot, az öregséget, a megszokáson alapuló lélektelen imádságot, a Krisztus üzenetét eltorzító emberi butaságból és lelketlenségből származó megkövült hagyományokat, és még sorolhatnám.
Ennek mindenek előtt az volt az oka, hogy csak kívülről láttam a rózsafüzérezést, és soha nem próbáltam ki., sőt magát az ötletet is abszurdnak találtam. Az is katasztrófa volt, akiket és ahogyan rózsafüzérezni láttam, rendszerint idős, ismeretlen és nem túl szimpatikus néniket, akik képtelenek voltak "részt venni a miséken"*, vagy csak arra használták, hogy kellő számú Üdvözlégy elmondásával fizessék le a Jóistent.

Aztán végül több okos könyv és hitelesen hangzó tanúságtétel** biztatására tavaly télen rászántam magam, és vettem egy rózsafüzért. Nem válogattam, rögtön odamentem a boltoshoz és kértem egyet, miközben - emlékszem - majdnem elsüllyedtem szégyenemben: fiatal, okos lányként egy ilyen "babonás" dologra pazarlom a pénzemet. Nagyjából úgy érezhettem magam, mint egy kamaszfiú, akit azzal bíztak meg, hogy vásároljon bugyit a nagymamájának.




A tél folyamán szinte észrevétlenül lett állandó társammá a rózsafüzér. Eleinte csak aszketikus gyakorlatként fogtam fel az 50 üdvözlégyet, majd lassan nyiladozni kezdtek Krisztus átimádkozott misztériumai. Akkoriban kint laktam a külvárosba, és jó fél-háromnegyed órás séta volt hazaérni. Kedves emlékem, ahogy a behavazott, nagyon csöndes és szép utcákon sétálok, miközben a kabátom zsebében elrejtett rózsafüzért imádkozom.

Ekkoriban szoktam rá, hogy a rózsafüzérre egy kis Mária-érmét akasszak. Ez megkönnyíti számomra, hogy még jobban tudjak az imára koncentrálni, főleg olyan nagyon is világias környezetben, mint amilyen például egy vasúti kocsi vagy némely rokonom vendégszobája. Az első rózsafüzéremen egy Csodaérem van, mert tetszett, hogy a hátulja a szentmisét ábrázolja: egy Oltár és egy Kereszt Mária monogrammjában.
Mindig úgy éreztem, hogy a rózsafüzér amolyan úti imádság, azért is kötődik az elterjedése a koldulórendekhez (Szent Domonkoshoz és a ferencesekhez): segít abban, hogy a "modern világ" adta üres időkben és kellemetlen terekben is Istenhez tudjak fordulni: egy várótermi  vagy hivatali ücsörgés során vagy egy kilométeres sorban állva a hipermarket kasszája előtt.
Két rózsafüzérem van, egy az ágyam mellett, egy pedig az éppen használt dzsekimben. Ezek mellett van még egy kicsi egy tizedes, amit a kezembe is el tudok ima közben rejteni - ez jól jön, amikor utazok vagy várakozom valahol. Emiatt sokáig rosszul éreztem magam: nem azt jelenti-e ez, hogy szégyenlem a hitemet? Azután az Evangélium megnyugtatott: az imádságot meghamisítja a reprezentáció, talán azért, mert akkor már arra figyelek, hogy mit gondol a másik ember, és nem Istenre. Ellene vagyok a rózsafüzér-gyűjtésnek, szerencsére megtérésem óta soha nem éreztem, hogy új tárgyakra kellene szert tennem azért, hogy megújuljon a lelki életem: minden megújulás Istentől jön - az ilyesmi arra emlékeztet engem, amikor kislánykoromban mindig új naplót kezdtem, ha változást szerettem volna az életemben - természetesen mindig minden maradt a régiben. A rózsafüzér eszköz és semmi több, de mert eszköz egy dologra való: hogy használjuk.

A rózsafüzér akkor került igazán közel hozzám, amikor pár hónapot egy otthonban dolgozhattam. Egészen pici gyerekekkel kellett intenzíven foglalkoznom a fürdetéstől a játékon keresztül a tanulásig. Ehhez a munkához elengedhetetlen volt a Szűz Anya segítsége, és  nem volt lehetőségem naponta misére menni, vagy egy csöndes helyre visszavonultan imádkozni. Ha nem sétáltam volna le minden délután a közeli völgybe a napi rózsafüzért elmondani, akkor biztos vagyok benne, hogy pszichikailag teljesen kiégtem volna. Nem is beszélve arról a rengeteg segítségtől, amit a legnagyszerűbb pedagógustól, Máriától kaptam!

Persze vannak olyan időszakok az életemben, amikor háttérbe szorul ez a fajta imádság. Amikor magam tudom beosztani az időmet, fontosnak tartom, hogy napi egy tizedet elmondjak (rendszerint azokért szoktam felajánlani, akiknek úgy tűnik, hogy Isten nagyon gyöngéd, anyaias szeretete hiányzik éppen az életükből), vagy csak tizedenként elmondogatok egyet-egyet egy nap, de az is tény, hogy ezt hagyom el leghamarabb a napomból, ha a kötelességeim teljesítése úgy kívánja. Mindazonáltal, ha nincs is sok időm, a kezdő Miatyánkot és az első három Üdvözlégyet szeretem elimádkozni. Ezekben hitért, reményért, szeretetért könyörgünk Mária által Jézushoz - ez a három erény pedig a kegyelmi élet alapja (és gyümölcse is): ezek tesznek képessé arra, hogy kapcsolatban legyünk a Szentháromsággal.

Mit szeretek a rózsafüzérben?
  • Mindenek előtt a mélyen biblikus voltát.
    Le kell szögeznem, hogy a rózsafüzért egyfajta elmélkedő imaként szoktam imádkozni. Minden egyes tized Jézus egy-egy evangéliumi cselekedetéről szól (kivéve a dicsőséges rózsafüzér utolsó kettő, Mária mennybemeneteléről és megkoronázásáról szóló titkát). Sok helyen szokás, hogy a tizedek előtt felolvassák az adott evangéliumi részt.
    Talán a fájdalmas rózsafüzér a legdrámaibb: minden ima elején Gábriel és Erzsébet köszöntését halljuk, Mária mindkettejüktől nagy csodákat ígérő megerősítő szavakat hall (áldott vagy..., az Úr van teveled...),  a kezdet izgatott öröme, az advent boldog várakozása van ebben, és utána rögtön a titkok: "Jézus, aki vérével verejtékezett..." Vajon gondoltad ezt Mária, hogy ez fog történni? Hatalmas feszültség a kezdet és a megváltoztathatatlannak tűnő vég között - egyetlen imába foglalva...
  • Mélységesen emberi látószögét.Isten emberré lett a földön: láthatták, tapinthatták, beszélhettek vele. Ez a tapasztalat Mária által lehet a legteljesebben miénk. Mária szemével, a szerető anya szemével nézni a Gyermek születésének örömére, halálának fájdalmára (van annál fájdalmasabb, ha egy szülő látja meghalni a gyermekét?), és a feltámadás dicsőségére (mert mi annál nagyobb öröm, hogy újra él, és mellette lehet mindörökké?)! Az ő fülével hallgatni tanításait, aki minden szót szívébe vésett.
  • Teljesen emberi idejét.Számomra a rózsafüzér a titkok szemlélésében merül ki - a szemlélés hosszát pedig nem egy ketyegő óra, vagy saját kedvem szabja meg, hanem a tíz Üdvözlégy elmondott időtartama.
  • A Miatyánkokat.
    Minden Miatyánk egyre mélyebb és mélyebb... Urunk imája díszes zárókő az Üdvözlégyek boltívein. Egy rózsafüzérben nincs két egyformán elmondott Miatyánk, nem úszhatjuk meg a különbözőséget, túl "hatékony" ima ahhoz a rózsafüzér, hogy egy tized alatt semmi ne történjen bennünk. (Még ha ez a "történés" nem más éppen, "csak" a fáradság). Csúnyán mondva: ezeken "lemérhető", mennyit haladtunk Isten felé, vagy hogy egyáltalán látjuk: igenis haladtunk - egy szebb képpel: mérföldkövekként állnak a "zarándokúton".
    Mária által Jézushoz jutunk - Jézus által pedig mennyei atyánkhoz.
  • Hogy az én égi édesanyámhoz szól.
    Igen, egyszerűen ezért. "Imádkozzál érettünk..." - sokszor nehéz imádkozni. Mária akkor is imádkozik értünk és azokért, akit oltalmába ajánlunk.

Talán ez alapján azt gondolhatjátok, hogy az egész októberem a rózsafüzér imádkozásával telt. Ebből (sajnos!) ki kell ábrándítanom a kedves olvasóimat. Visszatekintve az elmúlt hetekre, azt kell mondanom, hogy már az is nagy szó ha az első három Üdvözlégyet el tudtam imádkozni. Amikor volt némi időm és koncentrálni is tudtam, termékenyebbnek éreztem az elmélkedését, vagy szemlélődő imára fordítani az időt az Oltáriszentség jelenlétében.

De pár napja volt egy fontos tapasztalatom:

Idén közelebb költöztem a belvároshoz, így bárhová is mentem, már nem rózsafüzéreztem, hiszen 5-8 perc alatt megérkeztem. Egyszer azonban mindezek ellenére mégis hozzáfogtam imádkozni út közben. Ekkor döbbentem rá, hónapok óta először, hogy mennyire esztelenül sietek. Tudatosult bennem, hogy értelmetlen és egészségtelen rohanásban élek, ami nem utolsó sorban fölösleges is. Mert sétálva igen, de futva nem lehet imádkozni. Nagyon tisztán láttam, hogy a belső zaklatottságom mennyire rányomja a bélyegét a mozgásomra, a lépteimen túl az apró mozdulataimra is. Pedig Isten körülölel, karjaiban tart... ha nem is érzem. A rózsafüzérhez le kellett lassítanom a lépteimet, és ez azzal járt, hogy  jobban felfigyelhettem arra, mi is vesz körül: az őszi fák, a járókelők az utcán, a fáradt napfény a meleg avaron, a valószínűtlenül kék  hideg októberi ég...

"Dicsőséged betölti a mennyet és a földet." Igen, a földet is....



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...