2011. október 1., szombat

Kis Szent Teréz ünnepére


"Nem lepett meg, nem is lephetett, hogy szenteket lehet találni Harlem nyomorában, keserű fájdalmában, a Damján atya-féle lepratelepeken, Don Bosco turini nyomortanyáján, Umbira útjain Szent Ferenc idejében, vagy a XII. század elrejtett ciszterci apátságaiban, Chartreuse-ben, Thebais-ban..."

"Sokkal jobban meglepett az....
hogy élhet szent a burzsoázia felfuvalkodott, agyonkényeztetett, túldíszített, csúf és középszerű világában is. Igaz, hogy a Gyermek Jézusról nevezett Teréz kármelita volt. De a zárdába is magával vitte a saját természetét, amely a századvégi francia középosztály talaján nőtt fel, és annak életmódja szerint formálódott.

Ennél önelégültebbet és mozdíthatatlanabbat pedig alig lehet elképzelni. Szinte lehetetlennek tartottam, hogy a kegyelem behatolhasson a burzsoá pöffeszkedés kérge alá, és valóban birtokba vegye a mögötte rejtőző halhatatlan lelket, hogy életre keltse.  Legföljebb azt tudtam elképzelni, hogy jó szándékú, beképzelt fajankók születhetnek ebbe a világba.
Franciaország, I. világháborús karikatúra.:
- Mais, vous, Madame, vous n'aves personne sur le front?
- Oh, pardon... moi, j'ai mon chauffeur.
(A szóvicc megközelítőleges fordítása:
- Na de asszonyom! Önnek senkije nincs a fronton?
- Oh, elnézést, nem tudom, miért nem dolgozik a portásom!)
Pedig ezzel a véleménnyel vétkeztem Isten és felebarátaim ellen. Káromlóan alábecsültem a kegyelem hatalmát, fölszínes, általánosító és bizonytalan indokok alapján formáltam durván véleményt egy egész társadalmi osztályról. Egyetlen elméleti megfontolásból kiindulva elutasítottam minden egyes embert, aki ebbe az osztályba tartozott. 
Szent Teréz valódi jellemét és lelkiségét még így is csak akkor kezdtem megsejteni, amikor már közvetlenül és erősen vonzódtam hozzá. Ezt a vonzódást is a kegyelem hozta lértre...
Leginkább az lepett meg: nem azálal lett szent, hogy elhagyta és megragadta, megvetette vagy megátkozta a középosztályt és azt a környezetet, amelyben felnőtt. Éppen ellenkezőleg: annyira ragaszkodott hozzá, amennyire csak ragaszkodni lehet ilyesmihez, ha valaki jó kármelita is akar lenni. Minden polgárit megtartott maga körül, ha nem ütközött hivatásával. Például sokáig vágyódott a "Les Buisonette" ['Cserjés'] nevű furcsa kis villára, szerette az édeskés művészetet, a göndör báránykákkal játszó kis cukor angyalkákat és gipsz-szenteket, csupa olyasmit, amitől a magamfajta embernek borsódzik a háta. Több költeményt írt, csodálatosan mély érzésekkel, de középszerű minták alapján.
Lisieux-i Szent Teréz szülőháza, a Cserjés.
Nem tudta volna megérteni, hogy csúnyának vagy furcsának tartják ezeket a dolgokat. Eszébe sem jutott, hogy azt kívánhatnák tőle: hagyja ott, utálja meg, ítélje el, átkozza ki ezeket. Mégis, nemcsak szentté vált, hanem az utolsó háromszáz év legnagyobb szentjévé az egyházban. 
Mindennek fölfedezése életemnek egyik legnagyobb és legüdvösebb megalázkodását hozta magával.
Mindig hatalmas élmény új szentet fölfedezni. Annál inkább megdöbbentő, mert egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amikor a mozirajongók új sztárra bukkannak. Mert mit tehetnek az emberek új bálványukkal? Addig bámulhatják a képeit, míg bele nem szédülnek - aztán kész. A szentek azonban nem élettelen tárgyai bámulatunknak. Barátainkká válnak, osztoznak barátságunkban és viszonozzák azt, sőt szeretetük félreismerhetetlen jeleit adják azokkal a kegyelmekkel, amelyeket általuk kapunk. Így aztán, amikor rátaláltam erre a hatalmas barátomra az égben, ez a bátorság formálni kezdte az életem.
A kegyelem személyes ajándékaként fölfedeztem, hogy a Kis Virág valóban szent, nem pedig érzelgős öregasszonyok elképzeléseiben élő, jámbor kis játékbaba. Nem is akármilyen szent, hanem óriás, sőt a legnagyobbak egyike. Nyilvános bocsánatkéréssel és jóvátétellel tartozom neki, amiért olyan sokáig félreismertem a nagyságát. Ehhez azonban egész könyv kellene..."
Szent Teréz bazilika Lisieux-ben
Thomas Merton: Hétlépcsős hegy, SzIT, 1981.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...