II. János Pál: HOMÍLIA KRAKKÓBAN BOLDOG HEDVIG SZENTTÉ AVATÁSAKOR

(Távlatok, 1997/35-36

innen: http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok35-36.htm#35dokum)

(Részletek)

1. Gaude, mater Polonia! Örvendezz, anyánk, Lengyelország! Ma megismétlem ezt az örömre szóló felhívást, amelyet mi, lengyelek Szent Szaniszlóra emlékezve évszázadok óta énekelünk. Megismétlem, mert a hely és a körülmények különös módon alkalmasak erre. Térjünk vissza újból a Wawel dombjára, a királyi székesegyházba, és álljunk meg a Királynő, a Wawel Nagyasszonya ereklyéi előtt. Íme, eljött szentté avatásának nagy napja, hirdessük tehát:

Gaude, mater Polonia,
Prole fecunda nobili,
Summi Regis magnalia
Laude frequenta vigili.

Sokáig vártál erre az ünnepélyes napra, Hedvig. Hatszáz év telt el azóta, hogy fiatalon meghaltál. Téged az egész nemzet szeretett, Te ott voltál a Jagelló-korszak kezdeteinél, a dinasztia alapítójaként és az ősi krakkói Jagelló Egyetem alapítójaként. Hosszú időn át vártad kanonizációd napját, azt a napot, amikor az egyház ünnepélyesen kihirdeti, hogy szent Patrónája vagy Lengyelországnak, és a Lengyelországgal általad egyesült Litvániának és Rus’-nak, tehát három nemzetnek vagy a védőszentje. Most elérkezett a Te napod, amelyre oly sokan vártak. Teltek az évek és az évszázadok, és úgy tűnt, kanonizációd egyenesen lehetetlen már. Legyen hát ez a nap az öröm napja, számunkra, akik ezekben az időkben élünk, és azok számára is, akik nem érték meg ezt a napot. Legyen ez a nap a szentek egységének nagy napja. Gaude, mater Polonia!

2. [. . .]

A X. században megkeresztelkedett lengyelek négy évszázaddal később Hedvig királynőnek köszönhetően megkezdték hithirdetői tevékenységüket, és hozzájárultak szomszédaik evangelizálásához. Hedvig tudatában volt: küldetése arra szólt, hogy elvigye az Evangéliumot a litvánoknak. Ezt a szolgálatot hitvesével, Jagelló Ulászlóval együtt végezte, és így a Baltikumon új keresztény állam, a keresztség vizében újjászületett állam jött létre, éppúgy, mint ahogy a X. században ugyanebben a vízben újjászülettek a lengyel nemzet fiai ás leányai.

Sit Trinitati gloria, laus, honor, iubilatio. . . Ma hálát adunk a Szentháromságnak, a Te bölcsességedért, Hedvig. A bölcsesség könyvének szerzője ezt kérdezi: „Ki ismerte fel valaha is akaratodat, ha nem te adtál (neki) bölcsességet, és nem küldted el a magasból szent lelkedet?” (Vö. Bölcs 9,17.) Adjunk tehát hálát  az Atya Istennek, a Fiúnak és a Szentléleknek a Te bölcsességedért, Hedvig; mert felismerted Isten terveit nemcsak a te személyes hivatásoddal kapcsolatban, hanem a nemzetek tekintetében is; nemzetünk történelmi hivatása és Európa hivatása tekintetében. A te műved által lett teljessé földrészünk evangelizációja, hogy aztán folytatódhasson más országokban, földrészeken és az egész világon.

[. . .]

3. A legnagyobb dolog a szeretet. „Mi tudjuk – írja Szent János –, hogy a halálból átjutottunk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.” (1Jn 3,14) Tehát, aki szeret, részesedik az életben, abban az életben, amely Istentől származik.

[. . .]

Gyakran letérdeltél a Wawel feszületének tövénél, hogy magától Krisztustól tanuld meg ezt a nagylelkű szeretetet. És valóban megtanultad. Életeddel bebizonyítottad, hogy  a legnagyobb dolog a szeretet.

[. . .]

És pontosan Tőle, a waweli Krisztustól, ennél a fekete feszületnél, amelyhez a krakkóiak minden évben  nagypénteken elzarándokolnak, megtanultad, hogyan add életedet testvéreidnek. Mély bölcsességed és intenzív tevékenységed a szemlélődésből, a keresztre feszített Jézussal való személyes kapcsolatodból fakadtak. Nálad a contemplatio et vita activa helyes egyensúlyban voltak. Ezért soha sem veszítetted el a „jobbik részt”, Krisztus jelenlétét. Ma veled együtt akarunk letérdelni a waweli feszület lábánál, hogy halljuk annak a szeretetleckének a visszhangját, amelyet te hallgattál. Meg akarjuk tanulni tőled, hogy hogyan valósítsuk meg napjainkban.

4. [. . .]

A szolgálat szelleme hatotta át társadalmi elkötelezettségét. Lendülettel kötelezte el magát kora politikai életében. És ő, Magyarország királyának leánya, egyesíteni tudta a keresztény elvekhez való hűséget a lengyel államérdek következetes védelmezésével. Az állami és a nemzetközi életben önzetlenül nagy műveket kezdeményezett. Második hazáját bőkezűen gazdagította mindenféle anyagi és lelki javakkal. Jártas volt a diplomácia művészetében, és lefektette a XV. századi Lengyelország nagyságának alapjait. Kibontakoztatta a nemzetek közötti vallási és kulturális együttműködést, és alattvalói gyakran dicsérték a társadalmi igazságtalanságok iránti érzékenységét.

Bölcs látásával, amely még mind a mai napig beragyogja Lengyelországot, tudta, hogy mind az állam, mind az egyház erejének forrása a nemzet gondos oktatása, hogy az állam jólétéhez, szuverenitásához, a világ részéről történő elismeréséhez az út a tevékeny egyetemeken keresztül vezet. Hedvig jól tudta, hogy a hit keresi a megértést, az értelmet, hogy a hitnek szüksége van a kultúrára, alakítja a kultúrát, és a kultúra létterében él. Mindent megtett, hogy gazdagítsa Lengyelországot mind az aktivitás, mind a középkor egész lelki örökségével. A krakkói egyetemnek adomá- nyozta még arany jogarát is, és ő maga helyette aranyozott fa jogarát használta. Ez a tény, bár konkrét jelentése van, mindenekelőtt nagy hatású jelkép. Élete során Hedvig hírnevét és hitelét nem a királyi jelvények, hanem lelki ereje, mély értelme és szíve érzékenysége révén szerezte meg. Halála után műve tovább gyümölcsözött a bölcsesség gazdagságával és az evangéliumban gyökerező kultúra virágzásával. Mindezekért köszönetet mondunk Hedvig királynőnek, miközben büszkén tekintünk vissza arra a 600 évre, amely a Teológiai Fakultás megalapításától és a Krakkói Egyetem megújításától fogva eltelt. Mondhatjuk, hogy ezek az évek a  lengyel tudományos élet szüntelen ragyogásának évei voltak.

5. [. . .]

Örvendj, Krakkó! Örülök, hogy osztozhatok ma örömödben itt, Blonis Krakowskiében, érsekeddel, Franciszek Macharski bíborossal, a segédpüspökökkel és a nyugalmazott püspökökkel együtt, a székesegyház káptalanjaival és a Szent Anna-templom káptalani testületével, a papokkal, az Istennek szentelt személyekkel, Isten egész népével. Mennyire vágytam rá, hogy eljöjjek ide, és az egyház nevében ünnepélyesen biztosítsalak, Krakkó, szeretett városom, hogy nem tévedtél, amikor Hedviget szentként tisztelted évszázadokon át. Hálát adok az isteni gondviselésnek, hogy megadatott nekem, hogy tekintetemet veletek együtt (Hedvig) alakjára szegezhetem, akin Krisztus ragyogása tükröződik vissza, és megtanulhatom, mit jelent az, hogy „a legnagyobb dolog a szeretet”.

6. „. . . ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal” – így ír az Apostol (1Jn 3,18). Testvérek, tanuljuk meg Szent Hedvig királynő iskolájában, hogyan valósítsuk meg a szeretet parancsát.

[. . .]

Tíz évvel ezelőtt egyik enciklikámban, amely korunk problémáival foglalkozott, azt írtam, hogy minden nemzetnek „fel kell fedeznie és a lehető legjobban fel kell használnia saját szabadságterét” (Sollicitudo rei socialis 44). Akkor a „szabadság felfedezése” volt a problémánk. Most az isteni gondviselés új feladat elé állít bennünket: szeretni és szolgálni. Szeretni a tettekkel és az igazságban. Szent Hedvig  királynő arra tanít bennünket, hogy éppen így használjuk fel a szabadság ajándékát. Ő tudta, hogy a szabadság beteljesedése a szeretet, amelynek köszönhetően az ember készen áll, hogy rábízza magát Istenre és testvéreire, hogy hozzájuk tartozzon. Hedvig tehát életét és uralkodását Krisztusra és a nemzetekre bízta, amelyeket Hozzá akart elvezetni. Az egész nemzetnek példát adott Krisztus és az ember szeretetéről. Egy olyan ember szeretetéről, aki szomjúhozza a hitet és a tudományt, mint ahogy szüksége van a mindennapi kenyérre és öltözetre is. Adná Isten, hogy az emberek ma is e példából merítsenek, hogy a szabadság ajándéka feletti öröm teljes legyen.

Szent Hedvig királynőnk, tanítsd meg nekünk ma, a harmadik évezred küszöbén azt a bölcsességet és szeretetet, amelynek útján eljutottál az életszentségre. Hedvig, vezess el mindnyájunkat a waweli feszülethez, hogy hozzád hasonlóan megtudjuk, mit jelent a tettekkel és az igazságban szeretni, mit jelent valóban szabadnak lenni. Fogadd oltalmadba nemzetedet és a nemzetedet szolgáló egyházat, és járj közben értünk Istennél, hogy ne szűnjék meg örömünk. Örvendj, Anyánk, Lengyelország! Gaude, mater Polonia!

Pontosan 635 éve történt, hogy...

A társadalom minden rétegét képviselő óriási tömeg gyűlt össze a koronázás napján, hogy üdvözölje és megéljenezze a fiatal hercegnőt, aki néhány perc múlva királynőjük lesz. Egy igen pontos beszámoló szerint az ifjú uralkodónő arannyal és drágakövekkel díszített karmazsinvörös baldachin alatt jelent meg, amelyet Lengyelország magas méltóságai viseltek. Néhány lépéssel a hercegnő előtt Krakkó palatinusza vitte ünnepélyesen a színarany és liliomformában összerakott gyémántokkal díszített királyi koronát. Jobb és bal oldalán két főúr lovagolt, az egyik az Anjou-liliomokkal díszített jogart vitte, a másik a pallost és az országalmát. Mögötte körmenetben haladtak a lengyel kolostorok leányai, akiket a főurak, nemesek és fontosabb hivatalviselők követtek. Mindenki égő gyertyát tartott a kezében.

Miután megáldotta a hercegnőt, Bodzanta gnieznói érsek elkezdte a koronázásái misét. Az evangélium felolvasása előtt, Hedvig felemelkedett a térdelésből, és az oltár mellett elhelyezett trónhoz ment. Az érsek kérte, esküdjön Istenre a színe előtt, a szent evangéliumra, hogy megtartja Lengyelország törvényeit, szabadságokat és privilégiumokat. „Esküszöm és ígérem” - felelte a hercegnő. „Isten úgy segéljen.”

Hedvig hercegnő letérdelt az érsek elé, aki olajjal kente meg a homlokát, és fejére tette a koronát; a hercegnő felállt, miközben felzúdult a kiáltás: „Éljen a király!” Hedvig az egyetlen lengyel női uralkodó akit sohasem neveztek reginának – királynőnek – hanem mindig rexnek, királynak.

A koronázási ünnepségek utolsó napját az ifjú királynő fővárosa megtekintésének szentelte. Hedvig felöltötte a nehéz királyi palástot, homlokát könnyű diadém övezte, és az országalmát meg a jogart vivő főurak kíséretében indult útjára. Magas állású lengyel főurak kísérték: lóháton ment végig Krakkó nevezetesebb utcáin. A lovas séta végül a város főterét körbefutó körúton ért véget. A polgármester háza előtt fogadta a 24 konzul hódolatát, a polgármester és a város polgárságának és fontosabb tisztségviselőinek tisztelgését, a nép állandó örömujjongása közepette.

In: Marie-Albane Lenarduzzi: Szent Hedvig magyar hercegnő - lengyel királynő, Ecclesia, 2OO3, 47-49.o