Itt ülök a laptopom előtt, mobilos internetkapcsolatom révén olvasom az elmúlt pár nap híreit. Egyre jobban tudatosul bennem, hogy milyen jómód is vesz körül, és hogy ez mennyire megszokottá vált. Itt van például az elektromos áram. Tovább gondolom. Áram nélkül úgy képzelem, személyesen nagyon jól tudnék élni. De a társadalom, amiben élek nem. Áram nélkül én sem tudnék megfelelően kapcsolódni ehhez a társadalomhoz, és viszont: az sem énhozzám. Nem nagyban gondolkodva, csak a leghétköznapibb dolgoktól kiindulva: bankkártyán kapom a pénzemet, mobilon és interneten keresztül tartom sokakkal a kapcsolatot, a könyvtár, a bolt vonalkódolvasós rendszere, a középületek fotocellás ajtói, a vonatok, kórházak...
Pár napja India felében több órára leállt az áramellátást. Több üzem, kórház, iskola, munkahely is sötétségbe borult. Föld alatti bányaliftekben ragadtak munkások, a vonatok vesztegeltek, Újdelhi metrórendszere felmondta a szolgálatot... 620 millió ember maradt órákon át áram nélkül - írja a közlemény. Máshol 680 milliót mondanak. Úgy látszik ott, a világnak azon a részén nem számít a különbség. (Mi itthon azon sajnálkozunk, hogy az országunk népessége tíz millió fő alá csökkent...)
Eszembe jutott, hogy Teréz anya is egy áramszünet miatt halt meg, miután a kórház mindkét generátora felmondta a szolgálatot.
Képek New Delhiben az áramszünetről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése