Mennyire tudatosult bennem
az élet és a kegyelem ajándéka,
melyet a keresztségemben nyertem?
Hányszor fordulok napközben lelkem mélyén Jézushoz?
Tudatában vagyok-e Istentől kapott
különleges hivatásomnak,
s úgy élek-e mint akit sokak közül
választott ki az Úr?
Tetteimmel hirdetem-e a világnak,
hogy csak Istenért élek?
Kész vagyok beengedni Jézust,
amikor szívem ajtaja előtt áll és kopogtat?
Istennek szentelt életet élek-e?
Életemben az övé az első hely?
Kitartok-e mellette,
vagy pedig saját biztonságomért
és egyéni céljaimért küzdök?
Isten iránti hűségem, mely a liturgiából
és az imádságból táplálkozik,
megnyilvánul-e munkámban?
Teljesen szabadon követem-e Krisztust,
vagy csak utánzom a többieket?
Boldoggá tesz az, amit cselekszem?
És ha akaratom ellenére kell esetleg engedelmeskednem?
És ha le kell mondanom valamiről, ami jár nekem?
Hűségesen kitartok-e hivatásomban?
Kitartásom élő hitből fakad-e?
Tudatában vagyok-e annak,
hogy maga az Úr hívott el engem?
Emlékszem-e a meghívás pillanatára?
Hűséges maradok-e akkor is,
ha egy ellenszenves személyt kell szolgálnom?
Vajon az a szeretet vezérel, amelyet
a Szentlélek áraszt a szívembe?
Felismerem-e életemben egyáltalán a Szentlelket?
Kiüresítettem-e magamat, mint Krisztus?
Figyelmesen hallgatom-e Isten sugallatait?
Elgondolkodtatott Teréz anya személyes kitartása nem mindennapi hivatásában. "Divatossága" miatt sokáig nem foglalkoztatott a személye, de az ősszel kezembe kerültek lelkivezetőihez írt levelei, amelyek mélyen megrendítettek. Habár önkényes a válogatás (hiszen több ezer levelet írt szerte a világba, többen kitér lelki dolgokra), mégis egy őszinte önvallomás ezer mások által írt életrajznál többet ér.
Teréz anya miközben a kedvesség, hit, szeretet és könyörületesség élő ikonjává vált szerte a világon, az évtizedeken keresztül belül a lélek sötét éjszakájában vergődött és enyhülés nélkül osztozott a keresztre feszített Krisztus gyötrelmében és magányában. Közben töretlen kedvvel emberfeletti mértékű munkát végzett, egy lelki gyakorlatán töredelmesen bevallja, hogy nem tartja be a szabályzat azon pontját, mely szerint a nővéreknek kettesével kell kijárniuk dolgozni, ugyanis egy másik nővér nem bírná az ő napi munkamennyiségét. Habár az általa alapított és vezetett szerzetesrend intenzíven növekedett és az egyházi és szekuláris világ folyamatosan támogatta elismeréseivel (állami kitüntetések, Nobel díj, rangos meghívások stb...), az ő tekintete csak és kizárólag Krisztusra tekintett, habár "a látvány" nem töltötte el a legcsekélyebb "vigasztalással" sem, bár kételyek között és értetlenül, de rendületlen hűséggel kitartott Jézus mellett mindhalálig.
Kalkuttai Boldog Teréz:
Ima a hivatásbeli hűségért
Uram, újítsd meg bennünk Lelkedet,
tégy minket szabaddá és egységessé!
Uram, engedd, hogy hivatásom nagyságát
a vele járó felelősséggel vállaljam!
Add, hogy elkötelezettségem sohase lankadjon,
ha nehézséggel, gonoszsággal
vagy türelmetlenséggel szembesülök!
Te, Uram, egyedül csak te vagy mindenem!
Minden érted van.
Tedd velem, amit akarsz,
vezess, amerre akarod.
Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom,
hanem ahogy te.
Istenem, önakaratomból, szerelmedért
hű akarok maradni hozzád,
és mindent megtenni,
amit bölcsességed rólam határozott.
Adj bátorságot, Uram, most,
ebben a pillanatban!
Istenem, a tied vagyok.
Bízom szavadban, hivatásodban.
 |
| Teréz "anya" fiatal lányként, albán népviseletben, mielőtt 18 évesen örökre elhagyta a szülői házat, hogy Loretto missziós nővérként "lelkeket szerezzen Krisztusnak." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése